Debrecen 300 milliárdjáról is szólt a vita a parlamentben

A 2024-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában Debrecen is szóba került az Országgyűlésben. Keresztes László Lóránt (LMP) fontosnak tartotta, hogy patrióta gazdaságpolitika valósuljon meg Magyarországon, hogy biztosítsák a szülőföldön történő megmaradást az embereknek. Értékelése szerint a kormány nem ilyen politikát folytat, jövőre is folytatódni fog az idegen profitérdekek kiszolgálása, százezrével hívnak idegen vendégmunkásokat az országba. Elképesztőnek tartotta, hogy folytatódik az idegen érdekeket kiszolgáló infrastruktúra-fejlesztés. Az is látható, hogy semmibe veszik az ország természeti kincseit - tette hozzá.
Bírálta a Budapest-Belgrád vasútvonal megvalósítását, amelyre jövőre 103 milliárd forint lesz a költségvetésben és olyan projektről van szó, amely teljes mértékben kínai érdekeket szolgál, és lehetővé tenné, hogy tömegével szállítsák Európába az olcsó távol-keleti tömegtermékeket. Az erre fordítandó összeg többszöröse annak, amit az ivóvízellátást biztosító közműrendszer fejlesztésére fordítanak - mutatott rá.
Szólt arról is, hogy háromszázmilliárd forintot fordítanak a debreceni akkumulátorgyár infrastrukturális igényeinek kielégítésére, ez sokszorosa annak, amit a magyar lakosság hasonló igényeinek finanszírozására lesz. Hiányolta a szükséges forrásokat a víziközműrendszer rekonstrukciójára, a vízgazdálkodás átalakítására, a vidéki úthálózat felújítására, valamint a vidéki városok tömegközlekedésének támogatására.






























