Fidesz: aki az Eve Power gyárépítését támadja, az a BMW beruházását támadja

Reagált a Fidesz-KDNP debreceni képviselőcsoportja Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjelöltjének korábbi közleményére. Az ellenzéki politikus hazugsággal vádolta meg Debrecen polgármesterét, aki szerinte nem mondott igazat januárban, amikor az újabb akkumulátorgyár-építésről kérdezte.
„Semmilyen megállapodás az említett céggel a közlemény kiadásának időszakában, sőt azt követő hetekben sem jött létre”
- olvasható a Fideszes közleményben, amelyben kifejtik, hogy „Debrecen polgármestere a város sikeres és eredményes fejlődéséért dolgozik nap, mint nap”.
„Papp László polgármester tényszerűen kommunikál minden időben és minden helyzetben, ellenben Varga Zoltánnal, aki minden a város jövőbeni fejlődését és sikerét célzó fejlesztésről, eredményekről jelentősen elferdítve, a debrecenieket becsapva, őket átverve beszél. Varga Zoltán soha nem tett eddigi politikai pályafutása során semmit a városért, minden egyes megnyilvánulásában Debrecen ellen cselekszik. Varga Zoltán abszolút tájékozatlan és mindig csak a saját politikai érdeke alapján közelíti meg a tényeket, azokat rendszeresen elferdítve”
- fogalmaznak a debreceni fideszesek. Szerintük ha Varga Zoltán és a baloldal tisztában lenne a Debrecenben zajló folyamatokkal, akkor tudhatnák, hogy a kormány támogatásával egy több mint 100 milliárd forintos fejlesztéssel új alapokra helyezik Debrecen teljes víziközmű rendszerét. Ennek keretében a városi szennyvíztelepet és a vízvezeték- és csatornarendszert bővítik, fejlesztik, valamint kiépítik a szürkevíz előállításához szükséges rendszert mind a déli, mind az észak-nyugati gazdasági övezethez. Az Eve Power beruházása kapcsán az írják,
„a BMW első és egyik legfontosabb beszállítójáról van szó, amely közvetlenül a BMW gyár mellé települ. Mivel elektromos autó, melyek gyártását fogja végezni Debrecenben a BMW, nem elképzelhető akkumulátor nélkül, ezért valójában, aki az Eve Power beruházását támadja, az a BMW beruházását támadja.”
Végül azzal zárják a közleményt, hogy a város vezetése és a Fidesz-KDNP frakció azon dolgozik, hogy Debrecenbe a jövő iparágai települjenek, a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok betartása mellett, megvédve és biztosítva a stabil megélhetést, az anyagi biztonságot, a fiatalok számára pedig megfelelő jövőképet.
[Beillesztett cikk: Varga Zoltán: Papp László a Karmelita-gazdák „hasznos idiótája”]






























