Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tervek szerint ilyen lesz a Sámsoni úti aluljáró

| 2022. 12. 03. | 11:28:00
Szervizutakat is kialakítanak a debreceni fejlesztés kapcsán.
A tervek szerint ilyen lesz a Sámsoni úti aluljáró
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 471-es számú főút Debrecen belterületi, 2x1 sávos szakaszának 2x2 forgalmi sávra történő fejlesztése március óta zajlik a Mátyás király utca és a Simon István utca közötti területeken. Az 1850 méter hosszú útbővítést három cég végzi el a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából.

[Beillesztett cikk: Harmincéves álom válik valóra: kezdődik a Sámsoni út négysávosítása]

A 471. számú (Sámsoni) út első 1 kilométeres szakaszára vonatkozó kiviteli terveket, amely a Kassai úti (4-es főút) csomópontnál kezdődik, a FŐMTERV Zrt. generáltervezésében készül. Ennek fő eleme a 100-as vasútvonal keresztezésénél egy közúti aluljáró kialakítása. Ez a NIF Zrt. egyik olyan első projektje, amelyben a BIM alkalmazását a NIF Zrt. be kívánta vezetni, ahol a tervező megismeri a beruházó igényeit, a beruházó pedig feltérképezi a BIM-mel támogatott tervezésben rejlő lehetőségeket – írja a Magyar Építők.

A Sámsoni út és a 100-as vasútvonal keresztezésénél a jelentős – és várhatóan tovább növekvő – vasúti, közúti, és gyalogosforgalom már évek óta előrevetítette a különszintű átépítés szükségességét.

– Az aluljáró megépültével a gépjárműforgalom átvezetése mellett a kerékpárosok és a gyalogosok számára is biztosított lesz a folyamatos átjutás lehetősége a vasúti pályán – tudatta Tóth Kinga, az Úttervezési Iroda team-vezetője és Izsó Norbert, a FŐMTERV Zrt. BIM Managere.  A közúti aluljáró tervezési munkálatai 2023 nyaráig tartanak – eddig kell elkészíteni a létesítmény megvalósításához szükséges kiviteli terveket és megszerezni a szükséges engedélyeket, jóváhagyásokat.

A tervek szerint a Sámsoni út 2x2 forgalmi sávos lesz, az aluljáróban az útpálya mellett a déli oldalon gyalogos járda, míg az északi oldalon kerékpárút épül. Ahhoz, hogy a Sámsoni út melletti telkeket az aluljáró megépülte után is meg lehessen közelíteni, párhuzamos szervizutakat alakítanak ki.

A szervizutak és a vasúti pálya számára külön műtárgyak épülnek: a vasútvonal két vágányát különálló acél alsópályás hídszerkezeten, míg a párhuzamos szervizutakat előregyártott vasbeton hídgerendás szerkezeten vezetik át. A vasúton a szintbeni gyalogos átkelési lehetőség megszűnik, ezért az aluljáróból egy-egy új lépcsőkar vezet majd a felszínre a vasúti pálya mindkét oldalán. Annak érdekében, hogy a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak ne kelljen a közúti űrszelvény méretének megfelelő magasságkülönbséget megtenniük az aluljárón áthaladáskor, a járda és a kerékpárút magassági vonalvezetése eltér a közút magassági vonalvezetésétől. Tekintettel arra, hogy a Sámsoni út 2x2 sávos keresztmetszettel épül át, a Mátyás király – Apafája utcánál lévő csomópont, hasonlóan a Kassai úti csomóponthoz, jelzőlámpás szabályozású lesz.

További híreink
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Hirdetés
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés