Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni diákokat biztatott a miniszter

| 2022. 06. 15. | 15:45:00
Egyre több fiatal vesz részt honvédelmi oktatásban.
Debreceni diákokat biztatott a miniszter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyre több középiskolás vesz részt honvédelmi oktatásban, és remélhetőleg egyre többen választják a katonai hivatást – mondta a honvédelmi miniszter június 15-én a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáró rendezvényén, Debrecenben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, tanulmányi és sportsikerekben, intézményi fejlesztésben bővelkedő tanévet zár az intézmény. A debreceni oktatási intézményhez tavaly szeptembertől tagintézményként csatlakozott a nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium. Szeptembertől újabb két tagintézménnyel bővül: a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégiummal, valamint a szolnoki honvéd kollégiummal – mondta. A miniszter szerint mindez azt mutatja, hogy „jó úton járunk”, egyre többen vesznek részt honvédelmi oktatásban.

„Én szerencsés vagyok, hogy a társadalmi árral szemben az otthon példája őszinte hazafiságra nevelt, de kortársaim és az utánunk jövő nemzedék tagjai közül csak kevesen mondhatják el ezt. Ezért is öröm számomra, hogy egyre több fiatalt látok elköteleződni a honvédelem ügye iránt”

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a 2021/2022-es tanévben 4618 kadét kezdte meg tanulmányait a partneriskolákban. Minden megyében van legalább egy partneriskola, még ott is, ahol korábban nem mutatkozott iránta érdeklődés.

A Honvéd Kadét Program Magyarország 83 településének 110 középiskolájában érhető el, júliusban csatlakozik a 111. középiskola – közölte. „Addig van nemzeti értékünk és jövőnk, amíg lesznek olyan tettre kész, elhivatott fiatalok, mint önök, akik – reményeim szerint – az élet minden területén megállják majd a helyüket, békében és háborúban egyaránt” – intézte szavait a diákokhoz a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, hogy a háborús és migrációs veszély nem múlt el, a kormány meg akarja védeni polgárait, szándéka azonban csak úgy tud megvalósulni, ha erős hadserege, elkötelezett katonái és hazájukért tenni akaró állampolgárai vannak. Reményét fejezte ki, hogy az iskola diákjai közül sokan választják a katonai hivatást.

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés