Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Döbbent csend: elhunyt M. Tóth Ildikó

| 2022. 03. 29. | 09:58:00
A Debreceni Egyetem sajtófőnöke súlyos betegséggel küzdött.
Döbbent csend: elhunyt M. Tóth Ildikó
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után, életének 49. évében elhunyt M. Tóth Ildikó újságíró, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke.

M. Tóth Ildikó mintegy 30 évet töltött a médiában. 1994-ben egy hajdúböszörményi helyi adónál, a Keleti Főcsatorna Rádiónál hírszerkesztőként-hírolvasóként kezdte pályáját. A tanulóévek Miskolcon folytatódtak, ahol két helyi rádióban is szorgalmasan szerkesztette a híreket, majd önálló műsort kapott. A miskolci évek alatt kezdett televíziózni a Magyar Televízió Miskolci Körzeti Szerkesztőségében, ahol a riporteri és szerkesztői munka mellett már a műsorvezetés izgalmait is megtapasztalta a körzeti híradó kamerái előtt. A miskolci évek után, 2000-ben Debrecenben folytatta pályáját a Rádió 1 hírszerkesztőjeként, majd vezető hírszerkesztőjeként, közben egy nyíregyházi rádióban (Gold Fm) is dolgozott, a Havaria Press helyi tudósítója volt, és az ingyenes Futár újság szerkesztőjeként a nyomtatott sajtóval is megismerkedett. A Debrecen Televízióban 2002-ben kezdett dolgozni: először riporterként, majd szerkesztőként, később hírigazgatóként. A debreceni televíziónézők tíz év alatt rendszeresen láthatták riportjait, a Napszemléből tőle tudhatták meg a legfontosabb helyi híreket. Éveken át közvetítette a Virágkarnevált, de a Kölcsey Központ és a városi uszoda átadásakor is őt láthatták az élő adásban. Emellett városi és céges rendezvények műsorvezetőjeként is rendszeresen közreműködött.

Az aktív rádiós és televíziós évek után 2013-ban az új kihívás következett: a Debreceni Egyetem egységes kommunikációjának megszervezésére kapott megbízást. Kezdeményezésére hozta létre az intézmény az egyetemi Sajtóirodát, melynek tudósításai naponta elérik a hírportálok, lapok, rádiók és televíziók közönségét. Munkája eredményeként a Sajtóiroda új szintre emelte a Debreceni Egyetem ismertségét. M. Tóth Ildikó közreműködésével az egyetem és az önkormányzat közös törekvései is hangsúlyosan megjelentek a helyi és országos sajtóban. Szakmai munkásságát 2017-ben Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése Debrecen Város Sajtódíjával ismerte el.

Fesztelen kíváncsisága, lendületes munkatempója, hatalmas teherbírása nem árulkodott betegségéről, pedig még csak 19 éves volt, amikor Hogdkin-kórt állapítottak meg nála. A viszonylag korai felismerésnek és kezelésnek köszönhetően felgyógyult a limfómából. Sőt, évtizedekkel később gyógyult limfómás betegként osztotta meg tapasztalatait, és adott tanácsokat, beszélt betegtársainak a kórról.

2022 januárjában egy vírusfertőzést követően kórházba került, de onnan is ugyanazzal a lendülettel vetette bele magát az egyetemi kommunikációba, mint ahogy az elmúlt 9 évben bármikor. Hatalmas élni akarással, fittyet hányva az egyre súlyosbodó állapotra a kórházi ágyból is napi rendszerességgel egyeztetett a kollégákkal, igyekezett támogatni az egyetemi Sajtóiroda és az egyetemi vezetés mindennapi munkáját. 

Nem csak a média világában érezte magát otthon. „Homo ludens”- játékos emberként élvezte az élet szépségeit: a jó könyveket, az izgalmas előadásokat, a színes beszélgetéseket, szívesen utazott. Vidám természete, folytonos kíváncsisága, kifogyhatatlan energiája és élni akarása hatalmas motivációt jelentett kollégái számára. Távozásával a debreceni média meghatározó alakjától búcsúzunk. Pályatársai, munkatársai, barátai és családja körében is betölthetetlen űrt hagyott hátra. Emlékünkben örökké élnek az izgalmas beszélgetések, a hasznos intelmek és a fontos részletek.

M. Tóth Ildikót a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Sportos családi majális a DEAC-nál
Sportos családi majális a DEAC-nál
A Debreceni Egyetem sportközpontja élményeket kínál.
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Egyszer majd iskolaló lesz belőle. 
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
A rendezvény ingyenesen látogatható!
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Kitettek magukért a fiatalok, több ezer érdeklődőt vendégeltek meg.
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Helyi informatikusok alkották meg azt az internetes felületet, amelyen keresztül a városi levegő, a víz, a talaj és a biodiverzitás adatait is követhetjük.
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Óriási marketingértéke van annak, hogy az intézmény része volt az UltraBalatonnak - így a campusigazgató.
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Szakmai koordinátornak nevezték ki.
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A Debreceni Egyetem hozta össze őket.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés