A jégkorongban találta meg számításait az egykori debreceni labdarúgó
Cívishír: Hajdú-Biharban a megyei labdarúgás ismert alakja vagy. Vége az őszi szezonnak, és alig láttunk a pályán.
Sándor Bence: A labdarúgás egy ideje kikerült az életemből. Szóltam a Monostorpályi SE edzőjének, Bereczky Bencének, mivel oda szól az igazolásom, és sokat köszönhetek a klubnak, besegítek a csapatnak, de csak ha gond van.
Cívishír: Szomorúan hallom, és szerintem velem együtt sokan.
Sándor Bence: Egy idő után kezdtem elengedni a focit, nem érdekelt. Már nem is élvez prioritást az életemben, nem boldogít – jelenleg vannak fontosabb dolgok is, amik lekötnek.
Cívishír: Kemény szavak ezek egy 24 éves fiataltól.
Sándor Bence: Úgy gondolod? Négy évet töltöttem el úgy a megyei futballban; szerintem mindent elértem, amit lehetett. Nincs benne több, feljebb már nem tudok kerülni, be kellett látnom, hogy itt a vége, ennyi volt.
Cívishír: Nem hiányzik?
Sándor Bence: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik, de szelektálnom kellett, mert túl sok mindent vállaltam magamra. Egyetemre járok, dolgozom, azt éreztem, hogy leginkább csak időt és energiát vesz el tőlem a futball, már nem ad semmi pluszt az életemhez.
Cívishír: Nem látod magad bármelyik felsőbb osztályban szereplő csapat mezében, ha felébredsz reggel? Akár a Lokiéban?
Sándor Bence: Volt, hogy csak ez járt a fejemben, de már 24 éves vagyok, sajnos nem számítok fiatalnak a magyar labdarúgás terepén. Nem kapkodnak utánam, sőt a korosztályom után sem nagyon, de nem vagyok szomorú egyáltalán, nehogy félre értse, én döntöttem így. Vannak tündérmesék, szép történetek a Premier League-ben is akár. Történhet olyan, hogy egy gyári munkásból focista lesz, csak az már nem jut el a köztudatba, hogy ezek közül sokan potom pénzekért rúgják a bőrt, megélhetési gondokkal küzdenek. Az élteti őket, hogy sztárcsapat „kispadmelegítő” labdarúgói. Nekem fontosabb a biztos megélhetés és a stabil jövő. Szerettem volna az NB I-ben futballozni természetesen, az NB III-ig el is jutottam.
Cívishír: Ha jól emlékszem, egy sérülés vágta ketté a karriered.
Sándor Bence: Keresztszalag-szakadásom volt 2016 végén, amikor a DVSC NB III-as csapatában fociztam. Leszögezném, senki nem nyúlt hozzám, nem volt kontakt, rosszul léptem, kiment a térdem, elszakadt az oldalszalagom. Hosszú időt kellett kihagynom, ráadásul egy félév elteltével derült ki csak, hogy nincs oldalszalagom. Megműtöttek 2017 februárjában, augusztusban pedig már Monostorpályiban edzettem.
Cívishír: A monostorpályi csapat hogy talált meg a Loki után?
Sándor Bence: Akkoriban sokan otthagytuk a Debrecen fiókcsapatát. Több társam azért, mert kevés játéklehetőséghez jutott, én speciel a sérülésem miatt. Inkább játszottunk alacsonyabb osztályban, de játszottunk. Életerős fiatalként nem a kispadot szerettük volna melegíteni, de azt hiszem, ez érthető. Akkoriban került Monostorpályiba Tóth Attila is, aki jelenleg magyar válogatott futsalos – nem volt ördögtől való dolog, belevágtunk, és bár csak a magam nevében tudok beszélni, nem bántam meg soha.
Cívishír: Nem féltél a sérülésed után, hogy túl hamar térsz vissza?
Sándor Bence: Dehogynem! Féltem a sérülésem miatt, az anyagi kockázat miatt, meg azt sem szabad elfelejteni, hogy a megyei labdarúgás Magyarországon keményebb, mint bármelyik felsőbb osztály, de azt hiszem, ezt csak az érzi át igazán, aki valaha is odaállt egy megyei rangadón a szomszéd falu játékosaival szembe, főleg idegenben.
Cívishír: Mondhatni, lezárult egy korszak az életedben, de ha jól tudom, azért a sport világban maradtál.
Sándor Bence: Jelenleg crossfit és funkcionális edző vagyok, valamint két hónapja a DEAC jégkorongcsapatának erőnléti edzője.
Cívishír: A felnőtt gárdáról beszélünk?
Sándor Bence: Az utánpótlásnál kezdtem el dolgozni. Az U16-os korosztálytól egészen az U21-es korosztályig foglalkozom a szárazföldi erőnléti edzésekkel. Sőt egy ideje most már a felnőtt (Erste Ligában szereplő) együttesnek is én vagyok az erőnléti edzője.
Cívishír: Az új vezetőedző, György József által kerültél oda, ha jól illesztem össze az idősíkokat.
Sándor Bence: Nem feltétlenül. Már David Musial munkássága alatt is megfordultam a csapat háza táján, csak éppen nem egyeztek az elveink, vagy ha úgy tetszik, nem voltunk egy hullámhosszon, ezért nem nagyon hallott rólam. Más volt az elképzelésünk az edzések terén. György József viszont hagy dolgozni. Meccs előtti napokon velem edzenek a srácok, én építem fel a pre-game edzéseiket, ami a konditermet illeti.
Cívishír: Fiatal létedre jól fogadott a csapat?
Sándor Bence: Tartottam én is attól az elején, hogyan fog menni a beilleszkedésem. Azért a klubnál megfordul nem egy és nem két nemzetiség, igaz, a nyelvtudással nincs gondom, kihívások azért akadnak bőven. A fiúk viszont elfogadnak, sőt segítenek mindenben, úgy érzem, hogy teljes mellszélességgel ott vannak mellettem úgy a fiatalok, mint az idősebb generáció. Éhesek a sikerre, és a szervezett munkára, jól tudunk együtt munkálkodni, remélem, ez eredményekben is megmutatkozik majd.
Cívishír: Eredményorientáltnak tartod magad?
Sándor Bence: Persze; ki nem az? Mindig a sport adta az életem keretét – megtanított győzni és veszíteni is. Az viszont szerintem egyértelmű, hogy a siker mindig édesebb, mint amennyire keserű egy kudarc.
Cívishír: Többször említetted az egyetemet, a jövőt.
Sándor Bence: Jelenleg a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának gyógytornász szakára járok. De már szereztem egy diplomát a Gazdaságtudományi Karon. Most jól érzem magam így, ahogy vagyok, sőt mondhatnám, hogy az egyetemi tanulmányaim segítségével megkaptam az álommunkám. Azt csinálom, amit szeretek, akár hosszú távon is el tudom magam képzelni ezen a szakterületen.
Cívishír: Egyébként is szeretted a jégkorongot?
Sándor Bence: Tévében nem igazán, nem tudtam követni, de élőben az egyik legszebb, legizgalmasabb sportág, amit valaha láttam. A másik oldalról viszont én most a munkát látom a jéghokiban, a sportolói test pedig ugyanaz, mint bármelyik másik sportágban, csak mindnek más és más a sajátossága. Ilyen szempontból nem okoz nehézséget, hogy most épp jégkorongozókkal dolgozom.
Cívishír: Te az voltál, aki a Barátok köztben Bartha Zsolt. Valljuk be, a rosszfiú, aki szerette zrikálni a játékvezetőket. Volt olyan szezon, amikor 13 sárga lapból 9-et szövegelésért kaptál.
Sándor Bence: Teljesen másként viselkedtem a pályán, mint a magánéletben, vagy a munkahelyemen. A vehemencia megmaradt, csak már másképp jelentkezik nálam. Az élethez kell egyfajta törtetés, hogy az ember talpon tudjon maradni. Ha meg kell ugrani egy lépcsőfokot, nem hezitálok, megyek előre, csinálom. Annak idején sokszor a meccseken engedtem ki a gőzt, a társaimat nem akartam piszkálni, többször a bírókon vezettem le a heti feszültséget, persze ennek volt, hogy kiállítás, eltiltás lett a vége. Később értettem meg, hogy ezekkel összességében a társaimat hoztam nehéz helyzetbe, ezért most itt rajtatok keresztül elnézést is kérek mindenkitől: fiatal voltam és bohém – ahogy mondani szokták.
Cívishír: Lokálpatriótának érzed magad?
Sándor Bence: Nem feltétlenül. Lehet, hogy ez csak egy rossz beidegződés nálam, de mindig is érdekelt a nagyvilág, nyitott vagyok mindenre. Ettől függetlenül szeretem Debrecent, itt élek, jól érzem magam, mindenáron nem mennék el a városból. Keresem a lehetőségeket, de amíg működik minden, kerek az életem, addig nem foglalkozom mással.
Palánki István
