Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új gazdája lehet a debreceni üdülőnek

| 2021. 09. 28. | 12:11:00
Hamarosan kiírják a pályázatot.
Új gazdája lehet a debreceni üdülőnek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lassan két éve, hogy a Magyar Posta Zrt. bezárta debreceni üdülőjét. A frekventált helyen, a Nagyerdei körúton lévő ingatlan 2020 január elsejétől nem fogad vendégeket, azóta üresen áll. Az állami vállalat azért döntött a bezárás mellett, mert az üdülő kihasználtsága jelentősen visszaesett az utóbbi években, így aztán tetemes veszteséget termelt a fenntartása. A cég egyébként ugyanekkor – hasonló okok miatt – a balatonalmádi üdülőjét is bezárta.

Az interneten még fellelhető egykori szállásajánlatok szerint a postás üdülőben 30 szoba várta a pihenni vágyókat. A szobákat LCD-televízióval, széffel, hűtővel és légkondicionáló berendezéssel szerelték fel. A két-, három-, négy- és ötágyas szobák mindegyikéhez fürdőszoba tartozott, az akadálymentesített épületben drinkbár és biliárdszoba is szolgálta a vendégek kényelmét. A 200 fős étteremben svédasztalos reggelit szolgáltak fel, de félpanziós ellátást is lehetett választani. Gyakran külső rendezvényeket is tartottak az üdülőben, ahol külön konferenciaterem is volt, de wellnessközpontot, szaunát és fitnesztermet, a gyerekeknek pedig játszóházat is kialakítottak.

Az épület ötödik emeletén panorámás tetőterasz található.

Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Posta Társasági Kommunikációs Osztályát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalatnak a bezárást követően milyen tervei vannak az ingatlannal. Értékesítették-e már, vagy egyáltalán el akarják-e adni az üdülőt? Válaszukban azt írják: a postás üdülő eladása még nem történt meg, ugyanakkor továbbra is a társaság tervei között szerepel. „Várhatóan a közeljövőben megjelenik az értékesítéshez szükséges nyilvános pályázati felhívás.” – írják.
Az ingatlan jelenlegi állapotára vonatkozó kérdésünkre közölték: megítélésük szerint az épület megfelelő műszaki állapotban van, a rendeltetésszerű állapot fenntartásához szükséges intézkedéseket pedig megteszik.

Ingatlanpiaci forrásunk szerint a nagyerdei postás üdülő árát „látatlanban” meglehetősen nehéz megsaccolni. Mint mondta, szállodák esetében bevett gyakorlat, hogy az eladási ár kialakításakor szobánként 15-20 millió forintot szoktak számolni, ami jelen esetben rögtön legalább félmilliárd forint. Ennél azonban egészen biztos, hogy sokkal többet ér az üdülő, hiszen a kalkulációnál számos egyéb tényező is latba esik. Így például az, hogy az ingatlan több mint 3 ezer négyzetméteres telken fekszik, ráadásul a Nagyerdőn, ami jelentősen növeli az értékét. Szintén befolyásolja az árat az épület felszereltsége és állapota, és ebben a postás üdülő a szakértő szerint ránézésre nem tűnik rossznak. Ezt erősíti egyébként az a tény is, hogy a Nagyerdei körúton lévő ingatlanon nagyjából tíz évvel ezelőtt a Magyar Posta Zrt. jelentős felújítást végzett, amelynek során az akkor elvárt színvonalra „hozta fel” az üdülőt. Mindezeket figyelembe véve forrásunk szerint a reális értékesítési ár 1-1,5 milliárd között lehet majd.

Takács Tibor

További híreink
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Hirdetés
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés