Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Még át sem adták, de lassan gajra is megy az újkerti játszótér

| 2021. 09. 24. | 18:53:00
Italozás, veszekedés, emberi ürülék miatt panaszkodnak a debreceni lakók.
Még át sem adták, de lassan gajra is megy az újkerti játszótér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felháborodott olvasó fordult szerkesztőségünkhöz, remélve, hogy a nyilvánosság erejével talán az illetékesek figyelmét is sikerül felhívnia arra az áldatlan állapotra, ami az Újkertben tapasztalható. Mint levelében emlékeztetett, a közösségi médiában nem is olyan régen nagy port kavart, hogy az Újkertben egy még át sem adott játszótér tulajdonképpen hajléktalanszálló lett. Olvasónk szerint azonban a helyzet azóta csak rosszabbra fordult: a hajléktalanok a hálózsákjuk mellé immár egyéb holmijukat is bepakolták, és ügyes-bajos dolgaikat is előszeretettel végzik a játszótéren. Nem a fűben, hanem azon a gumiburkolaton, amelyen a kisebbek csúszni-mászni fognak, a szülők pedig, azt gondolva, hogy a játszóteret a gyerekeken kívül más nem használja, nyugodt szívvel meg is engedik ezt – írja, hangsúlyozva, hogy gyakoriak a veszekedések, és időnként tettlegességig is fajul egy-egy vita. „A rend éber őrei megkérik őket, hogy menjenek arrébb, de tíz perc múlva ugyanúgy megy tovább a hajnalig tartó mulatozás, a környék lestrapálása” – fogalmaz az olvasó, hozzátéve, hogy a lakók szeretnék, ha a Zöld Város Program keretében kialakított új eszközök nemcsak a játszótér átadását érnék meg, hanem az ott élők hosszú távon is élvezhetnék a játszótér előnyeit. Remélik, hogy a kialakult helyzetre a városvezetés is felfigyel, és megoldást talál a problémára. 

Érthető és sajnálatos, hogy vannak hányattatott sorsú embertársaink, viszont van egy határ, amit az utóbbi időben sajnos már átléptek

 – olvasható a levélben, utalva arra, hogy a hajléktalanok immár életvitelszerűen ott tartózkodnak, és „odapiszkítanak”, ahol kisgyermekek és csecsemők játszanak majd. „Az Újkert eddig egy szép, nyugodt városrész volt, legyen ezután is az!” – zárul a levél.

A lakók észrevételével megkerestük a debreceni polgármesteri hivatal sajtóosztályát. Kíváncsiak voltunk, hogy a városvezetés vajon tud-e a Jerikó utcai problémáról, és ha igen, mit tesznek a helyzet megoldása érdekében. Válaszukat változtatás nélkül közöljük.

Debrecen önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanok helyzetére: a Refomix Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Debreceni Közterület Felügyelet gondoskodik a hajléktalanok ellátásáról.

A jelzett probléma előttünk is ismert. A terület őrzése és takarítása – munkaterület lévén – a kivitelező feladata. Ettől függetlenül az önkormányzat haladéktalanul megrendelte a terület takarítását, és felhívta a kivitelező figyelmét annak őrzésére.

A várost érintő minden köztéri fejlesztés jelentős számú kamerahálózati bővítést is tartalmaz annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkozások. A társadalmi együttélés szabályait be nem tartó állampolgárokkal kapcsolatban érkező bejelentéseket követően a Debreceni Közterület Felügyelet ellenőrzi a területet. Debrecen önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy aki tapasztal ilyen jellegű problémát, jelezze az önkormányzat vagy a Debreceni Közterület Felügyelet felé.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
A debreceni önkormányzat támogatásával.
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
A debreceni DK-s szerint a Fidesz és a TISZA és a Mi Hazánk ugyanaz.
Hármas karambol – súlyos baleset Debrecennél
Hármas karambol – súlyos baleset Debrecennél
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Életképek a városnapi ünnepről
Életképek a városnapi ünnepről
Debrecen szombatig ünnepel.
Rablás a debreceni belvárosban
Rablás a debreceni belvárosban
Ketten voltak, a sértettnek esélye sem volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Gazdaság
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
Jelentősen olcsóbb lett azonban a vaj, a liszt, a tej.
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés