Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lakóparkóriás épül a Mikepércsi út mellett

| 2021. 09. 03. | 19:48:00
A tereprendezés már el is kezdődött.
Lakóparkóriás épül a Mikepércsi út mellett
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hosszú évek óta üresen áll az az öt és fél hektáros terület Debrecenben, amit a Mikepércsi út-Leiningen utca-Előd utca-Monostorpályi út határol. A telken egykor tüzép működött, bezárását követően azonban sokáig úgy tűnt, hogy amolyan senki földjeként beépítetlen marad. Most azonban a társasházépítési bumm kellős közepén a tulajdonosok mégiscsak láthatnak benne fantáziát, mert már hetek óta munkagépek dolgoznak a területen, ahol jelenleg tereprendezési munkálatok zajlanak. Az ott dolgozó munkások nem szívesen beszélnek, egyikük annyit azért elárult, hogy

társasházak épülnek majd a telken, és a beruházó két ütemben valósítja meg a projektet.

Más forrásaink is megerősítették az építkezés tényét, arra azonban nem tudtak válaszolni, hogy mikor kezdődhet a kivitelezés. Információink szerint egyébként a beruházó a telek adta lehetőségeket maximálisan kihasználja majd. Ehhez korábban a településszerkezeti tervet, továbbá a helyi építési szabályzatot és a szabályozási tervet is módosítani kellett. Erre a debreceni közgyűlés már 2016 szeptemberében áldását adta, amikor az önkormányzat településrendezési- és tervezési szerződést kötött a debreceni székhelyű Aranypart Ingatlanbefektetési Alappal.

Az érintett terület kereskedelmi, szolgáltató gazdasági zóna helyett kisvárosias lakózóna besorolást kapott, ami lehetővé teszi lakóházak építését. A módosításoknak köszönhetően az ingatlanra akár 300 lakás is építhető.

Az építmények magassága 8,5 és 12,5 méter között változhat. A gépkocsiknak részben az alagsorban, részben a felszínen kialakított parkolókban biztosítanak helyet.

Néhány éven belül tehát a környék lakosságszáma csak ennek az egy beruházásnak a következtében jelentősen emelkedhet majd, ami magával hozza a gépkocsiforgalom jelentős növekedését is. Miközben a reggeli csúcsidőszakban a Mikepércsi úton már most is katasztrofális a közlekedés, hiszen például a Tégláskertből, a Kerekestelepről, a Lencz-telepről kizárólag ezen az úton, majd pedig a Homokkerti felüljárón át lehet bejutni a belvárosba.

Takács Tibor

További híreink
A szeretetnek nincs mérőszáma
A szeretetnek nincs mérőszáma
Egyetemista önkéntesek visznek mosolyt a debreceni kórházba.
Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni
Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni
A Debreceni Egyetem nemzetközi elismertségre törekszik - mondta az új rektor.
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Sztrájkot is kilátásba helyeztek.
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
A műemléki védettségű együttes része a ravatalozó épületének előterében található tó.
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Az érdeklődők a klinika munkatársainak vezetésével járták be az intézményt.
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
A kameramozgató rendszer egyik motorja gyulladt ki.
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
A 10. Debreceni Gourmet Fesztivált június 12-14. között rendezik meg a Nagyerdőn.
Karambol a Bartók Béla úton
Karambol a Bartók Béla úton
Teljes útzár mellett helyszínelnek Debrecenben.
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Papp László óv az „értékrend nélküli szélkakasoktól”.
Kupadöntőben a DVSC
Kupadöntőben a DVSC
A Kisvárda elleni siker jutalma a négyes finálé.
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
A DEKOM sokadik alkalommal vitt adományokat a zártkertek lakóinak.
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
A Bajnokok Ligája csoportkör utolsó meccsét játszotta a Loki a Hódosban.
A gályarabok „üzenetét” idézték fel Debrecenben
A gályarabok „üzenetét” idézték fel Debrecenben
Közös nyilatkozat után koszorúzás az Emlékkertben.
Megbízólevelet adott át a köztársasági elnök Debrecenben
Megbízólevelet adott át a köztársasági elnök Debrecenben
A következő rektort, Bács Zoltánt méltatták és ünnepélyes nyilatkozat is született.
Riasztás: hálakönnyek a debreceni nyomor mélyén
Riasztás: hálakönnyek a debreceni nyomor mélyén
Az utcai szociális szolgálatnál minél gyorsabban el kell engedni a bosszúságot, mert „ezerrel jön az információ”.
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Élet-halál meccset nyert a DVSC a Bajnokok Ligájában.
Debrecen, gyere ki a hóra!
Debrecen, gyere ki a hóra!
Jégsör, díszfények, zavar.
Hirdetés
Hirdetés
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Rotem Keller 2022-ben megfordult a DVTK-nál.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Debrecenben tárgyalják a büntetőügyet.
Hirdetés
Hirdetés
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Elrendelték a termékvisszahívást.
Gazdaság
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Sztrájkot is kilátásba helyeztek.
Felfüggesztették a devizahiteles pereket
Hatályba lépett a törvény.
Cipőt hív vissza az ALDI
Határérték feletti vegyi anyagok lehetnek benne.
Google hirdetés vagy SEO?
Melyikre van inkább szüksége egy vállalkozásnak?
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
A folyamatosan növekvő lakosságszám miatt bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre készül az önkormányzat.
42-es: komplett burkolatfelújításra lenne szükség
Kátyúzás, sebességkorlátozás és szakaszos felújítások tartják életben a nemzetközi főutat.
Támogatott tartalom
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.