Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fehérvári támadóval erősít a Debrecen

| 2021. 07. 05. | 14:18:00
Almási Márk eddig három Erste Ligás szezont teljesített.
Fehérvári támadóval erősít a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 21 éves csatár Budapesten született, de Fehérváron nevelkedett. 2015-ben nevezték be először a hazai U18-as bajnokságba. Már újonc évében aktív részese volt a Divízió 1/B csoportos ifi világbajnokságnak. A 2016-17-es szezon hozta meg számára az első áttörést; 44 pontot szerzett a magyar, 38-at az osztrák U18-as bajnokságban és a juniorok között is bemutatkozott. Az ezt követő idényben bőven pont/meccs átlag fölött teljesített az ifi bajnokságokban, de a juniorban is elkezdte termelni a pontokat. Abban az idényben ismét a magyar válogatott tagja volt a Divízió1/A csoportos ifi vb-n.

A 2018-19-es szezonban debütált a Fehérvári Titánok együttesében, 18 mérkőzésen 4 pontot gyűjtött, miközben a magyar és az osztrák juniorban egyaránt kiemelkedő pontátlagokat produkált.

A 2019-20-as idényben már 34 meccset játszott a magyar bázisú nemzetközi ligában, míg a tavalyi szezonban 33 találkozón lépett a jégre. 2015 és 2017 között két EBJL bajnokságot nyert csapatával, a következő két idényben pedig két osztrák junior bajnoki címet zsebelt be. Eddig három Erste Ligás szezont teljesített, eközben harmadik soros támadóként 23 pontot gyűjtött össze.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Nyíregyháza-Oroson adta le a voksát.
A gyorshajtókra vadásznak Hajdú-Biharban
A gyorshajtókra vadásznak Hajdú-Biharban
Debrecenben és megyeszerte mérni fognak.
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Debrecenben örök téma a Nagyállomás, a TISZA miniszterelnök-jelöltje ezzel indította a kampányzárót.
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Ketten is átvették a díszpolgári címet.
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
A Kossuth téren 1693 darab debreceni páros kolbászos batyu készült az ünneplők számára.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
Legalábbis Vaszjunyin Artyom vezetőedző szerint.
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
A debreceniek szezonja ezzel véget ért.
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Az utolsó csata következik a Miskolc elleni párharcban.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét hátrányban a Debrecen
Ismét hátrányban a Debrecen
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
Az Erste Liga negyeddöntője 1-1-ről folytatódik a borsodi megyeszékhelyen.
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
A DVTK került előnybe az Erste Liga negyeddöntőjében.
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Máthé Miklós megoldása a meccs egyik legszebb pillanata volt.
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Müller Károly évtizedekig szolgálta a sportágat.
Hirdetés
Hirdetés
A sör mellé most politika is jutott Bárándon
A sör mellé most politika is jutott Bárándon
A falu két kocsmájában is szóba került a választás, de a poharak mellett inkább a közös hang maradt meg.
Hirdetés
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Nyíregyháza-Oroson adta le a voksát.
Hirdetés
Hirdetés
Ahol gondot okozott a névazonosság
Ahol gondot okozott a névazonosság
Rendkívüli események a szavazókörökben.
Hirdetés
Hirdetés
Választás 2026: Hajdú-Bihar hozza az átlagot
Választás 2026: Hajdú-Bihar hozza az átlagot
Jóval magasabb a részvétel, mint négy éve ilyenkor.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés