Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Együtt, egymásért: „összedolgozik” Debrecen és Hajdúszoboszló

| 2021. 06. 10. | 17:48:00
Az eddiginél szorosabbra fűzték az együttműködést.
Együtt, egymásért: „összedolgozik” Debrecen és Hajdúszoboszló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A két város együttműködésének további lehetőségeiről tárgyalt június 10-én, szerdán Hajdúszoboszló és Debrecen polgármestere. A megbeszélést követően a részletekről a felek a fürdővárosban tájékoztatták a sajtó képviselőit. Czeglédi Gyula emlékeztetett:

Hajdúszoboszló a legnagyobb magyarországi fürdőkomplexumának köszönhetően a turizmus egyik hazai fellegvára. A városban évente több mint 1,3 millió vendégéjszakát töltenek el a turisták, ám a járvány miatt tavaly és az idei esztendő első felében ez a teljesítmény drasztikusan visszaesett.

A polgármester ugyanakkor bízik benne, hogy a nagy bezártságot követően a vendégek ismét igénybe veszik a szolgáltatásokat. Hozzátette: egyelőre elsősorban a belföldi turistákra számíthatnak, de a kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően immár Romániából és Szlovákiából is érkezhetnek vendégek a magyarországi üdülőhelyekre. Fontosnak nevezte, hogy mihamarabb hasonló megállapodás szülessen Lengyelországgal is, Hajdúszoboszló turizmusában ugyanis a lengyel vendégek kiemelt szerepet töltenek be. Czeglédi Gyula szerint

a belföldi turizmusnak további komoly lendületet adhatna, ha a szabadtéri fürdőket védettségi igazolvány nélküli is látogathatnák.

A polgármester reméli, hogy erre az intézkedésre is rövid időn belül sor kerülhet majd. A Debrecennel való együttműködés szélesítéséről szólva elmondta: szeretnék, ha a térségben működő turisztikai szolgáltatók között szorosabb kapcsolat alakulna ki, ezzel is erősítve a térség turisztikai kínálatát. Ennek érdekében arra ösztönzik a vállalkozókat, hogy keressék az együttműködés lehetőségeit, növelve egymás „termékeinek” vonzerejét is.

A megbeszélés másik fontos témája a gazdaságfejlesztés volt – mondta a fürdőváros polgármestere, hozzátéve, hogy Hajdúszoboszló szeretné valamelyest oldani az „egy lábon állást”, azaz a turisztikai mellett más típusú befektetési lehetőséget is kínálnának a gazdaság szereplőinek.

„Egy ipari övezet létrehozásán gondolkodunk"

– fogalmazott. Czeglédi Gyula hangsúlyozta azt is: a 4-es számú főút 2x2 sávosra bővítése kapcsán abban állapodtak meg Debrecen polgármesterével, hogy közösen kezdeményezik: a tervkészítést követően ne álljon le a fejlesztési folyamat, hanem még ebben az uniós pénzügyi ciklusban, 2021 és 2027 között legyen forrás a mindkét város számára nagyon fontos beruházásra.

Debrecen és keleti desztinációk

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: közös koncepció mentén kell azon dolgozni, hogy a térség térség turisztikai értékeit – Debrecen, Hajdúszoboszló, Tisza-tó és Hortobágy – itthon és külföldön is egyre többen ismerjék meg. A régió turizmusa szempontjából hatalmas előnynek nevezte a debreceni nemzetközi repülőteret, amely a napokban indult újra. A reptér területén a város és a kormány további fejlesztéseket tervez, erősítve ezzel a légikikötő turizmusban elfoglalt szerepét – emelte ki, hozzátéve, hogy szeretnék, ha minél hamarabb helyre állna a légiközlekedés a Debrecen-Tel-Aviv és Debrecen-Moszkva útvonalon, és adott esetben más keleti desztinációk felé is nyitnának, amelyek Hajdúszoboszló számára is fontos célpiacok lehetnek. Papp László közölte: az agglomerációs együttműködés szorosabbra fűzésében is megállapodott a két város.

A pandémia előtt létrehozott debreceni régiós együttműködési tanácsot szeretnék végre valóban beindítani, hiszen a járvány miatt eddig mindössze egy ülést tartott a szervezet. A tanácsnak 21 település, közte Hajdúszoboszló is a tagja. Debrecen számos területen, a többi között közlekedés, oktatás, kultúra, településüzemeltetés, turisztika, egészségügy terén igyekszik együttműködést kialakítani a környező településekkel

– fűzte hozzá. A két város együttműködése kiterjed a sportra is. Az NB I-be jutott DVSC és az NB III-ba felkerült Hajdúszoboszlói SE között elindult a szakmai egyezetetés annak érekében, hogy egymás támogatásával mindkét csapat minél nagyobb sikereket érjen el.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Debrecen így vitte a keresztjét...
Debrecen így vitte a keresztjét...
Megkezdődött a nagyhét.
Megmászták a bakonszegi almafákat a polgármesterek
Megmászták a bakonszegi almafákat a polgármesterek
Ebből hagyományt szeretnének teremteni.
Jég és aszály sújtotta Hajdú-Bihar mezőgazdaságát
Jég és aszály sújtotta Hajdú-Bihar mezőgazdaságát
A debreceniben 500 millió, a többi járásban 250 millió; júniusban lehet eredmény a Versenyképes Járások Programban.
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.
A debreceni masírozás képekben
A debreceni masírozás képekben
Katonazenészek, huszárok, fiatalok, idősek…
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.
Különös debreceni demonstráció egy „lovaggal”
Különös debreceni demonstráció egy „lovaggal”
Az egyik jelen lévő a szolidaritás jegyében beszélt, egy másik pont ellene.
Könnyed DVSC-siker Budapesten
Könnyed DVSC-siker Budapesten
A debreceniek elmozdultak a kiesőhelyről.
Az utolsó földművesek – Gerlach és Rózsa
Az utolsó földművesek – Gerlach és Rózsa
Nyomtatott húsok, mesterséges mikrozöldségek, agyongyógyszerezett haszonállatok, avagy az egységből való kiszakadás tünetei.
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Az előző április 1-jén távozott a hivatalból.
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Megérkezett a 2024-es kockázati besorolás.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Két személyautó ütközött össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés