Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Öt debreceni játszótér épülhetett volna a szemétszedés költségéből

| 2021. 03. 05. | 15:45:00
Két év alatt 3046 tonna.
Öt debreceni játszótér épülhetett volna a szemétszedés költségéből
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Papp László, Debrecen polgármestere 2019-ben meghirdette a TeSzedd! De inkább ne dobd el! akciót. Ennek keretében több alkalommal, Debrecen számos pontján szerveztek közösségi szemétszedést. Ennek az akciónak az elindítása óta összességében több mint 3046 tonna illegálisan kihelyezett szemetet gyűjtöttek össze a városban, és 68 millió forintot fordítottak erre a célra az elmúlt két évben.

– 2020 végén csatlakoztunk a Tisztítsuk meg az országot! programhoz, melynek során 19 millió forintból 9 helyszínről 446 tonna illegális hulladékot szállítottunk el – számolt be a végzett munkáról Balázs Ákos alpolgármester a program utolsó állomásán, a Vincellér utcai kiserdőnél.

Mint hangsúlyozta, az itt talált, illegálisan lerakott hulladék ingyenesen elhelyezhető lett volna az AKSD Kft. István úti hulladékudvarában, ami innen mintegy 500 méternyire található. Tehát azok, akik itt illegálisan elhelyezték, ugyanilyen lendülettel oda is elvihették volna ezt a szemetet. 2019 óta illegális hulladéklerakók felszámolására összesen 68 millió forintot kellett fordítania a városnak. Ebből sokkal szívesebben építettünk volna öt új játszóteret a debreceni családoknak – mondta el Balázs Ákos, aki köszönetet mondott azoknak, akik vigyáznak Debrecen tisztaságára, akik viszont nem vigyáznak, azok ne „szemétkedjenek”, hanem vigyék a hulladékudvarba.

Azt szeretnénk üzenni ezzel az akcióval a debrecenieknek, hogy legyenek a partnereink és hívjuk fel egymás figyelmét arra, hogy a hulladékot ne környezetkárosító módon helyezzék el egyesek, hanem az AKSD-hez vigyék el a szemetet a hulladékudvarba, ahol ingyenesen leadhatják. A város lakóinak pozitív hozzáállása nélkül minden erőfeszítés hiábavaló munka, minden anyagi ráfordítás hasztalan. Vigyázzunk együtt Debrecen természeti értékeire! – emelte ki Pósán László országgyűlési képviselő, aki többek közt arról is szót ejtett, hogy zajlik az a jogalkotási előkészítő munka annak érdekében, hogy ezekkel az eszközökkel is visszaszorítsák az illegális szemétlerakást. Ennek egyik fontos eleme az, hogy illegális szemétlerakás – ami egy nagyon kirívó, akár az egészséget is veszélyeztető, önző, közösségellenes magatartás – az eddigi szabálysértés helyett bűncselekménynek minősülne. A meglévő szemetes területeket meg kell tisztítani. Ezt a célt szolgálják a Tisztítsuk meg az országot! programhoz rendelt források – mondta az országgyűlési képviselő.

További híreink
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Hirdetés
Az olimpiai bajnok nem ül be a Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be a Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés