Érdekel a mesterséges intelligencia? A Debreceni Egyetemen a helyed!

Online eseményen mutatkozik be a felvételi előtt állóknak február 4-én, csütörtökön délután 17 órától a Debreceni Egyetem Informatikai Kara.
A program Hajdu András dékán köszöntőjét követően az általános kari tájékoztatóval indul, melynek keretében a felvételizők információt kaphatnak az induló képzésekről, főbb kutatási területekről. Szó lesz a hagyományos képzések – programtervező informatikus, mérnökinformatikus, gazdaságinformatikus, informatikatanár – mellett egyre hangsúlyosabb adattudományhoz, adatfeldolgozáshoz kapcsolódó kurzusokról – beleértve a mesterséges intelligenciát és a felhőtechnológiát is.
Ehhez nagy segítséget jelent, hogy az IK tavaly óta a Microsoft Mesterséges Intelligencia Tudásközpontja.
Dinamikusan fejlődik a kar műszaki, mérnökinformatikai képzési és kutatási spektruma is, amire jelentős hatással vannak a térségbe települő járműipari cégek, amelyek fokozott érdeklődést mutatnak az IK-n oktatott-kutatott önvezető járművek, okoseszközök, 5G-technológia, és a hálózatmenedzsment területei iránt. A képzés új elemeként 2021 őszétől szakkollégiumot indítanak, ahol a felvétett hallgatók ösztöndíjra és egyéb támogatásra számíthatnak. A rendezvényen szó lesz az elérhető szakkörökről, hallgatói rendezvényekről, a kar közösségi életéről, az ösztöndíjakról, a külföldi mobilitási lehetőségekről, a hallgatókkal készült interjúkból első kézből juthatnak információhoz az érdeklődők. A blokk végén lehet kérdezni a felvételi eljárással kapcsolatban a chat funkció segítségével. Ezt követően az érdeklődők külön meetingekhez csatlakozhatnak - gazdaságinformatikus képzés, mérnökinformatikus képzés programtervező informatikus képzés, tanárképzés –, melyeken az egyes szakokkal kapcsolatos részletes tudnivalókat ismerhetik meg, illetve kérdéseket tehetnek fel.







































