Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni Fidesz-KDNP: Varga Zoltán arcátlan

| 2020. 12. 02. | 16:56:00
Megalázónak tartják azt, amit a DK-politikus a repülőtérnek nyújtandó kormányzati támogatásról mondott.
Debreceni Fidesz-KDNP: Varga Zoltán arcátlan
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Elképesztő érzéketlenséggel” vádolja a debreceni Fidesz-KDNP frakció Varga Zoltánt azután, hogy a DK politikusa – párttársa, Varju László múlt heti nyilatkozatával egyetértésben – a helyi repülőtér 720 millió forintos kormányzati megsegítése helyett a pénzt más célra fordítaná.

Az országgyűlési képviselőt a Cívishír kereste meg, mert a DK „érthetetlennek, látványberuházásnak” minősítette azt a húszmilliárdos kormányzati támogatási csomagot, amelynek a repülőtérnek szánt pénz is a része. Varga Zoltán egyebek mellett azt mondta, a debreceni 720 milliót inkább a járvány által sújtott kisvállalkozásokra, melósokra költené.  

Erre reagált úgy a helyi Fidesz-KDNP, hogy Vargának nem kellene éppen a koronavírus által egyik leginkább sújtott réteg, a légi közlekedésben dolgozók megsegítését kritizálnia.

– A járvány előtt több mint kétszázan dolgoztak a repülőtéren, emellett szintén több mint kétszáz vállalkozással áll kapcsolatban az üzemeltető Debrecen International Airport Kft., amelyek mind debreceni családok megélhetését biztosítják. Varga Zoltán is tudja, hiszen több alkalommal kapott tájékoztatást a folyamatokról, hogy a repülőtér vezetése a munkavállalókkal, beszállítókkal egyeztetve milyen áldozatvállalást tett a lehető legtöbb munkahely, ezáltal a családok anyagi biztonságának megőrzése érdekében

– írták, hozzátéve, a képviselő figyelmen kívül hagyja: a 720 millió fele a repülőtér működésére, a fele pedig járatfejlesztésre fordítható. Ez utóbbi azt szolgálja – mutattak rá –, hogy minél hamarabb újrainduljon az élet, talpra állhasson a nehéz helyzetbe került szektor.

A Fidesz-KDNP arcátlanság nevezte, hogy Varga a „Gyurcsány-párt képviselőjeként úgy támadja a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit, hogy saját kormányzásuk alatt magyar családok ezreinek megélhetése került veszélybe, miközben az ország eladósodott és védtelenül állt a gazdasági világválsággal szemben”.

[Beillesztett cikk: Varga Zoltánék a debreceni repülőtér helyett a embereknek adnák a pénzt]

– Mivel ismerjük, így őszintén nem vártunk sokat Varga Zoltántól, de azt hogy a gyurcsányi propaganda érdekében tiltakozzon a debreceni családok és vállalkozások megsegítése ellen az eddigi politikai teljesítményének a legalja! Ezzel megalázza azt a több száz családot, akik áldozatot hoznak a légikikötő érdekében – közölték. 

További híreink
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Vízvezeték-csomópontot építenek.
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
A debreceni tiszás a MAZSIHISZ-nak ajánlja fel a pénzt.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.
Hirdetés
Gombát vettek le a boltok polcairól
Gombát vettek le a boltok polcairól
Mikrobiológiai okok miatt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Téglás új szintre lépett
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.
Támogatott tartalom
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Hirdetés