Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga Miklós énekel a debreceni farsangon

| 2020. 02. 21. | 12:23:00
Pazar bált rendeznek a görögkatolikusok.
Varga Miklós énekel a debreceni farsangon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Görögkatolikus Parókia február 22-én farsangi mulatságot rendez a Kölcsey Központban, aminek bevételét idén is az Attila téren megvalósuló közösségi ház ls a turisztikai látogatóközpont építésére fordítja a közösség.

Az új helyszínnek köszönhetően minden eddiginél színvonalasabb és látványosabb lesz a görögkatolikusok bálja, amelyre az Attila téri anya egyházközség hívei mellett a csapókerti parókia továbbá a tócóskerti és debrecen-józsai szervezőlelkészség tagjait is várják. Rajtuk kívül a Debrecen környéki településekről is érkeznek majd résztvevők; a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási, szociális intézményeinek vezetői családtagjaikkal együtt kapcsolódnak be a mulatságba. Összesen mintegy 600 főre számítanak a szervezők.

Program

19:30-kor mond pohárköszöntőt dr. Seszták István főhelynök és Kapin István parókus
20 órától kezdődik a vacsora, ami után a Lautitia Kóruscsalád előadását, továbbá a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola tanárainak és diákjainak farsangi country táncát élvezheti a közönség.
22 órától a hazai könnyűzene egyik legendás alakja Varga Miklós lép fel, a műsort követően pedig tombola kezdődik.

Az est folyamán a zenét a Sütő Band együttes szolgáltatja. A házigazda Fazekas László. Az est fővédnöke Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

További híreink
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.
Változik a parkolási rend Debrecenben
Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Vízvezeték-csomópontot építenek.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárréti gasztronómia és hagyományőrző csoportok találkozása a fesztiválon.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Szeretettel várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
A városban úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szorítani is kellett.
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Mád Wine Challenge: bor, túra, kaland.
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Cívis Talent – Rocksuli Tehetségkutató: most mutasd meg!
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Bárki részt vehet az önsegítő csoportok gyűlésein.
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Helyi termelők kínálják áruikat.
Hirdetés
Hirdetés
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Hirdetés
Hirdetés
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Hirdetés
Hirdetés
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.
Gazdaság
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés