Debreceni 21-es: Forgács Barna nagyvállalkozó, Louis Armstrong magyar hangja

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal Forgács Barna agráripari nagyvállalkozótól, amatőr zenésztől, címzetes egyetemi tanártól.

Cívishír: Büszkén mondta egy korábbi interjúban, hogy már egyetemista korában, a hetvenes években megkereste egy kombi Zsiguli árát. Árulja el, hogy csinálta!
Forgács Barna: Egyszerű, becsületes, hajdúböszörményi paraszti családból származom, nem dúskálkodtunk az anyagi javakban, ezért én már gimnazista koromban zenélni jártam.  A nagybátyám zenekarába szegődtem el mint gitáros, és már akkor pénzt kaptam a fellépésekért. Aztán a katonaság alatt kezdtem aktívabban zenélni a társammal, Koncz Tiborral, és ezt az egy évet – mi ugyanis előfelvételisek voltunk, tehát csak tizenegy hónapot kellett lehúznunk – céltudatosan gyakorlásra használtuk fel, konkrétan arra, hogy ha majd egyetemisták leszünk, akkor a zenei tudást „termőre” fordítjuk. A katonaságom ezen része hasznos időtöltésnek bizonyult, a többi nagyobb részben fölöslegesnek, de azt most hagyjuk. Egyetemistaként volt olyan hetünk, hogy minden napra esett egy zenélés. Nyáron a sörkertekben, télen a kultúrházakban, bálokban játszottunk.

Cívishír: Akkoriban egy Zsiguli, ráadásul kombi, egy élet munkáját jelentette sokaknak. Jól játszhattak!
Forgács Barna: Játszottunk és dolgoztunk. Egy tánciskola-dinasztia mellé szegődtünk el, Asztalos Sándorné és a testvére, dr. Koncz Ernőné volt a két tánctanár, vidékre jártunk tánciskolát tartani. Én doboltam és néha gitároztam, de vittem Warszavával a zongoristát, a tanárnőt, illetve a hangszereket. Tízezer forintért vásároltam azt az autót elsőéves egyetemistaként. Három év aktív zenélés után már annyit spóroltam, hogy vehettem 53 ezer forintért egy Wartburg Turistot, amely már sokkal komfortosabb volt, és ebbe már az erősítők is jobban elfértek. A korszakváltás valamikor a negyedik és ötödik évfolyam fordulóján következett be, amikor már tudtam venni egy vadonatúj Zsiguli kombit. 88 ezer forintot fizettem érte, ezekre a számokra a mai napig pontosan emlékszem, mintha ma történt volna az egész. Utána már két autóval jártuk a vidéket, többnyire erősen kopott gumikkal, de akkoriban ez elment.

Cívishír: Rockzene és agrárszakma – érdekes párosítás, de melyik volt előbb?
Forgács Barna: A kettő együtt kísér az életem során. Szüleim és a nagyszüleim egyaránt földművesek voltak, és a továbbtanulási lehetőségeimet a származás határozta meg, így kerültem a Debreceni Agrártudományi Egyetemre. Miután diplomáztam, Újszentmargitán, a bödönháti állami gazdaságban alkalmaztak, és ott már az agrármérnöki szakma került előtérbe, bár hobbi szinten továbbra is zenéltem. Aztán a társam TSZ-elnök lett, én pedig az állami gazdaság vezetője, és sok évre letettük a hangszert. Amikor azonban a fiam gimnazistává cseperedett, és már egészen jól gitározott, akkor miatta ismét összeálltunk. Felvettük a Túlelők nevet, és azóta is játszunk örömmel. Ma is megyünk próbálni!

Cívishír: A fiatal Forgács Barnát hogyan képzeljük el? Hosszú, kócos hajjal szakadt farmerban?
Forgács Barna: Egyáltalán nem. Máig nem értem, miért kell egy zenei ízlésnek tetoválásokkal, különböző testékszerekkel vagy szakadt ruhákkal nyomatékot adni. Mai napig nem tudom, mit akarnak ezzel egyesek kifejezni.

Cívishír: A legszívesebben mit hallgat, és meddig terjed a zenei repertoárja?
Forgács Barna: A hatvanas-hetvenes éves rockzenéje áll igazán közel hozzám. A Beatles, a Shadows a két nagy kedvencem, ezeket játszani is szoktuk a Túlélőkkel. Magyarországról az Illés, a Fonográf, egy kis Omega, Presser és Zorán teljes életműve van nagy hatással van rám, azaz a mély mondanivalójú zenéket szeretem. Újabban Dés Lászlót is szívesen hallgatom.

Cívishír: A szocialista tervgazdaságban is jól boldogult?
Forgács Barna: Egyszerű agrármérnökként kezdtem, aztán ágazatvezető, majd kerületi igazgató lettem a bödönháti állami gazdaságban, amelyet később hozzácsatoltak a Debreceni Egyetemi Tangazdasághoz. Gyakorlatilag én ugyanazon a munkahelyen dolgozom 43 éve. Annak idején 32 évesen lettem az ország legfiatalabb igazgatója egy állami gazdaságban, ami akkoriban kuriózumnak számított.

Cívishír: Csak a beosztása változott. Mondhatjuk, hogy a privatizáció idején jókor volt jó helyen?
Forgács Barna: Nyugodtan lehet mondani, mert tény, mint ahogy az is tény, hogy akkoriban mindenáron értékesíteni akarták az állami vagyont, ami szerintem nem volt helyes, vagy legalábbis túlzottan erőltetettnek látszott. Egyszerre jelentkezett túl nagy kínálat a piacon, fizetőképes kereslet pedig nem igazán passzolt hozzá. Szerencsére az akkori kormányzat kedvezményeket biztosított arra, hogy a dolgozók is tulajdonrészt szerezhessenek a cégekben. Mi is állami gazdaság voltunk 1992-ig, aztán a privatizációkor a munkatársaimmal – több mint háromszázan – megvásároltuk a teljes gazdaságot, amelynek ma már én vagyok a többségi tulajdonosa a huszonöt év alatt lezajlott tőkekoncentráció révén. Büszkeséggel tölt el, hogy ez a gazdaság azóta is életképes, minden profilját megtartotta, mai napig az egyetem kihelyezett tanszékeként is működik, és térítésmentesen veszünk részt az egyetemi oktatásban. Többek között címzetes egyetemi tanár is vagyok.

Cívishír: Hová jutott a privatizáció óta az Agrárgazdaság Kft.?
Forgács Barna: Az alkalmazotti létszám csökkent 1992 óta, hiszen ma már modernebb gépekkel hatékonyabban tudunk termelni. A gazdaság fő profilja a vetőmagtermelés, és még két szarvasmarhatelepen tartunk fenn tejelő tehenészetet.

Cívishír: Mi újság a földeken?
Forgács Barna: Fontos megjegyezni, hogy a földjeink nagyobb része bérlemény, egyik részét az államtól, a másik részét magánszemélyektől béreljük. Nagyon sok földtulajdonos van Magyarországon, akik eszközök és ismeret híján nem tudnak gazdálkodni, ezért bérbe adják a területet. Mi ezért tisztességes díjat fizetünk. Valamikor ötezer hektáron gazdálkodtunk, ma már sokkal kevesebb a megművelhető területünk. Az utóbbi két évben következett be nagyobb csökkenés, a BMW-gyár építése például szinte a teljes debreceni érdekeltségünket érinti. A mintegy 460 hektár majdnem teljesen a mi korábbi bérleményünkből megy az autógyárra. A sertéstelepünk is áldozatául esett, mert a debreceni önkormányzat kisajátította.

Cívishír: Úgy értsem ezt, hogy Ön és a cége a BMW-gyár vesztese?
Forgács Barna: Nem! Tisztességesen elszámoltunk. A sertéstelepért kapott pénzt a szarvasmarhatelepeink fejlesztésére fordítjuk, amit az is indokol, hogy 10 százalékban tulajdonosai vagyunk az Alföld Tejnek. Éppen nagy fejlesztés zajlik a köntösgátsori üzemben, sajt- és savóporgyártás kialakítása történt meg, és már a hatósági engedélyeztetésnél tartunk, tehát hamarosan megindul az üzemszerű gyártás.

Cívishír: MSZP-Fidesz nagykoalícióról szól a Google, ha beütöm a nevét a keresőbe. Még baloldali lapok is ilyen címmel cikkeztek arról, hogy a hajdúnánási Bódi családdal együtt százmilliókért vettek földet az árveréseken.
Forgács Barna: Mi ebben a rendkívüli? Nekünk felétlenül szükségünk van takarmánytermő területekre az állatok számára és a vetőmag termelésére. A korábban bérelt földek egy részét megvásároltuk, mert az állam eladta. Nekünk a bérleti konstrukció tökéletesen megfelelt, de arra kényszerítettek, hogy vásároljunk. Nem mi kértük! A legtöbb esetben rajtunk kívül más nem is pályázott ezekre a földekre, ráadásul mindegyiket nyílt árveréseken értékesítették, bárki jelentkezhetett volna licitálni.

Cívishír: Önt mindenesetre sokan MSZP-közeli oligarchának nevezik. Bántja?
Forgács Barna: Nevezhetnek engem akármilyen vadkapitalistának, én egy humánus munkaadónak tartom magam, és azt hiszem, ezt a kollégáim is megerősítik, akár szellemi, akár fizikai dolgozók. Nézzék meg, hogy milyen kondíciók mellett alkalmazunk ma is több mint kétszáz embert! Biztosan nem lát az újságban álláskereső hirdetést az Agrárgazdaság Kft-től, mert nálunk nincs munkaerőhiány. A város legjobb szakemberei dolgoznak itt, mert stabil, kiszámítható a munka és a jövedelem. Van olyan munkatársunk, aki hatvan éve ennél a cégnél dolgozik, és még mindig aktív. Nekem ez sokkal többet jelent, mint az, ahogy ki minek nevez.

Cívishír: Mégiscsak az MSZP színeiben politizált korábban! Ott voltak például a rendszerváltó pártok, aki ilyen leleményes, bárhol megtalálta volna a számítását…
Forgács Barna: Ez tévedés, mert sohasem voltam az MSZP tagja. Korábban mint a megyei, később mint az országos agrárkamara elnöke kértek föl, hogy a vidék, az agrárium ügyét megjelenítsem a politika frontján, de függetlenként tettem mindezt. Valamikor az MSZMP-nek tagja voltam, de az az én párttagságommal együtt szűnt meg, és utána semmilyen politikai formációhoz nem csatlakoztam.

Cívishír: Apaként nagy büszkeséggel tölthette el, hogy a fia, Barnabás huszonévesen már államtitkár lett. Mit gondol, ha Gyurcsány nem „kúrja el”, még többre vihette volna a politikában?
Forgács Barna: Arra vagyok büszke, hogy nem az ölébe hullott az államtitkárság, hanem megdolgozott érte, végigjárta a ranglétrát. Az alapításától kezdve dolgozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban, friss agrármérnökként helyszíni ellenőrként alkalmazták, majd szépen lépkedett előre, évek alatt csoportvezetőből osztályvezető, majd főosztályvezető lett, a szakállamtitkársággal pedig felért a csúcsra. A politizálásból ennyi éppen elég, neki itthon vannak teendői, ebben a cégben kétszáz ember egzisztenciája nagy felelősség, és a jövőbeni kihívásoknak majd utánam is meg kell felelni. Nemcsak a fiam, hanem a lányom is ezt kapja örökségül, aki jelenlegi a jogászként dolgozik a Polgári Banknál, ahol workout igazgató. A miénk egy mintagazdaság, mindig is az volt, és ezt a tradíciót folytatni kell! Ez valamikor a Hadházy család birtoka volt, mi igyekszünk mindenben méltók lenni az „ősökhöz”, mindent az eredeti állapotában megőrizni.

Cívishír: Már nem a tervgazdaság, hanem éppen a vidékfejlesztési operatív programoknak az idejét éljük. A Forgács családhoz is dől az EU-pénz?
Forgács Barna: A földalapú- és az AKG-támogatásra tudunk pályázni, másra nem. Fejlesztési támogatásokra ma már egyáltalán nem tudunk igénybe venni, mert nem felelünk meg a feltételeknek, így azokat önerőből valósítjuk meg. Korábban a szarvasmarha- és a később kisajátított sertéstelepet is pályázati forrásból újítottuk fel, de ezek a források ma már nincsenek nyitva számunkra.

Cívishír: Lazuljunk! Mikor énekelte legutóbb a Wonderful World-öt nyilvánosság előtt?
Forgács Barna: Most, szombaton. Pótszilvesztert tartottunk a Viktóriában. Talán akkor játszottuk először ezt a dalt, amikor a fiam még gimnazista volt, azóta nagyon sokszor elénekeltem, külön kérésre is.

Cívishír: Mi a legjobb Debrecenben, és mi a legrosszabb?
Forgács Barna: Számomra mindenképpen az, hogy én Pallagról ideérek két rendőrlámpával 8-10 perc alatt. Egyébként csodálatos a Nagyerdő a stadionnal – az újjal, nem a régivel – és a Békás-tóval együtt, de a főtéri rendezvények is kielégítenek engem. Ami azonban a legeslegjobb Debrecenben, az a 45 aranykoronás föld. Ez Isten ajándéka! Ilyen hely nincs még egy Európában. A legrosszabb pedig az Debrecenben, hogy ez a drága föld még mindig nem öntözhető. Három évtizeddel ezelőtt is megvoltak a tervek, hogy Debrecent eléri a Keleti-főcsatorna, de azok is maradtak. Hármas célt szolgálna, ha megvalósulna a beruházás, a szántóföldeknek nagyon jót tenne, a Nagyerdőnek is nagyon hiányzik a víz és a Fancsikai-tavaknak is lenne vízutánpótlása. Tudom, hogy a szándék most is megvan, csak valahogy el kéne már végre jutni a megvalósításig. Remélem, még megélem!

Cívishír: Ki vagy kik az ikonjai Debrecenben?
Forgács Barna: Nagyon tisztelem Szabó Miklóst, aki igazán komoly gazdasági sikert ért el a Tranzit-Ker élén. Ugyanígy tekintek Sedlák Lajosra, a Gran-Exit igazgatójára. Mindenképpen ide sorolom Nagy Jánost, akivel gyerekkoromban szomszédok voltunk, és aki az én Mókus őrsöm vezetője volt a hajdúvidi általános iskolában, a későbbi egyetemi rektor. Egy időben volt ő az állami tulajdon gondozásáért felelős ÁPV Zrt. elnöke, én pedig a Magyar Agrárkamara országos elnöke. Azt hiszem, rendkívüli helyzet, hogy a magyar agrárium két fontos embere egy időben ugyanazon kis paraszti szomszédságból került ki, és egymástól függetlenül értük el mindezt. A művészi életben nagyra értékelem Pikó Sándort, aki a zene mellett a debreceni virágkarneválok emblematikus alakja, a zenésztársaim közül pedig sokra tartom Tikász Sándort, aki egy rendkívül színes egyéniség, a párját ritkítja. Ők ketten méltán Csokonai-díjasai a városnak.

Cívishír: Ebben az illusztris társaságban mit fogyaszt? Tereljük a kulináris élvezetekre a beszélgetést: sör, bör vagy pálinka?
Forgács Barna: Világéletemben a sört szeretem, de az utóbbi időben kizárólag száraz pezsgőt iszom. Természetesen pálinkát is ittam már, de az csak korlátozottan élvezhető, mert annak kemény nyoma marad másnapra. Huszonhárom éve komoly szívműtétem volt újjáélesztéssel, és ez mértékletességre int.

Cívishír: Csülökpörkölt vagy cézársaláta?
Forgács Barna: A cézársaláta nálam nem játszik! Az igazi tájjellegű ételeket szeretem a paraszti konyhából. Nokedlis csirke, paprikás krumpli, slambuc és lebbencsleves - nem sorrend, bármikor jöhet, akár egymás után is. Ezeket az ételeket nemcsak szeretem, hanem ezeket is eszem a hétköznapokban.

Cívishír: Búcsúzóul vázolja fel a magyar agrárium jövőjét!
Forgács Barna: Elsősorban azt várom a jövőtől, hogy végre értékelje fel a piac a jó minőséget, a tejtermékek és a vetőmag fontosságát, mert szerintem még nincs helyén az értékrend. Nonszensz, hogy egy liter kóláért sokkal többet kifizetünk, mint egy liter tejért, de esetenként az ásványvíz is többe kerül. Itt nagy zavar van még, de valami elindult, a tendencia, úgy tűnik, jó. Meggyőződésem, hogy hosszabb távon a professzionális mezőgazdaságnak biztos piaca lesz, és aki ezt a szakmát választja, meg tudja találni a számításait az agráriumban. Világszerte a lakosságszám nő, de a teljesítőképesség nem képes haladni vele, ezért folyamatosan hiány keletkezik. Sajnos a világ népességének közel fele éhezik, a másik fele pedig ésszerűtlenül gazdálkodik a forrásokkal. A magyar mezőgazdaság az élelmiszeriparral együtt nagy lehetőségek előtt áll.

Cs. Bereczki Attila