Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mi lassíthatja a Debrecen-Tiszafüred kerékpárút megvalósítását?

| 2019. 12. 11. | 21:42:00
Erre haladna egy Ausztriától Romániáig nyúló kontinentális bicikliút. A BMW-beruházás sem gyorsítja a folyamatot.
Mi lassíthatja a Debrecen-Tiszafüred kerékpárút megvalósítását?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legkorábban 2021 elejére állhatnak rendelkezésre a Hortobágy és Tiszafüred közötti kerékpárút kiviteli és kisajátítási tervei. Bár egy 2017-es kormányhatározat a Debrecen és Hortobágy közötti bicikliút 2018-as megvalósítását is előrevetítette, ennek azóta nyoma sincs. A szakasz tervezéséről két évvel ezelőtt még voltak hírek, aztán azóta nagy a csönd. Ehhez persze a 2018 nyarán bejelentett BMW-beruházással járó infrastruktúra-fejlesztéseknek is köze lehet, hiszen a multi gyárépítése éppen Debrecen északnyugati területét, vele együtt a 33-as főút környezetét forgatja fel fenekestül.

[Beillesztett cikk: Csúszik az M4-es átadása, így áll a Debrecent Szegeddel összekötő út tervezése]

Gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy a kirándulni szeretők által régóta vágyott és a politikai döntéshozók álltak az elmúlt két évtizedben többször megígért fejlesztés nem valósul meg rövid távon. Ami nem azt jelenti, hogy a turisztikai régió számára különösen indokolt beruházás nem halad előre. Ráadásul a Debrecen-Tiszafüred szakasz az Európai Kerékpárút Hálózat (EuroVelo) része lenne, a 14-es számú útvonalé. Amelyik azonban egyelőre nem szerepel az EuroVelo-térképeken… 

Lássuk, mi az, amit tudunk!

  • Az Európai Kerékpáros Szövetség EuroVelo hálózata jelenleg 16, majdnem a teljes kontinenst átszelő  útvonalból áll. Magyarországon a 6-os (Folyók útvonala), a 11-es (Kelet-Európai útvonal) és a 13-as (a Vasfüggöny-útvonal) halad át. Továbbá alakul a 14-es is, ám ez a Boden-tó osztrák oldalától induló és a romániai Jászvásárig tartó 1710 kilométeres útvonal még fejlesztési fázisban van. A projektet két ütemre osztották, az elsőben 1054 kilométert jelölnek ki Salzburg és Debrecen között, míg a másodikban következik a maradék 656 kilométer. Az EuroVelo útvonalak sajátos tematikával rendelkeznek, a 14-es esetében a víznek lesz kiemelt szerepe, lévén, nagyon sok tó, folyó és gyógyfürdő mellett vezet majd el.

Az EuroVelo 14 tervezett magyarországi szakasza

  • A Tiszafüredtől Hortobágyig tartó szakasz engedélyezési tervei 2020 januárjában készülnek el, míg az építési engedély megszerzése 2020 áprilisában várható – derül ki egy, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elé kerülő, a közlekedésfejlesztés aktuális lehetőségeit taglaló 2019. decemberi előterjesztésből. A kiviteli és kisajátítási tervek legkorábban 2021 első negyedévére készülhetnek el. A tervezési munkákat idén januárban nyerte el nettó 59 millió forintért a Pedál Konzorcium (Utiber Kft., Trencon Kft.). 
    Ez a kerékpárút Tiszafüred belterületétől kezdődően a 33-as főút északi oldalán halad az egyeki elágazásig. Ott a nyomvonal elválik a főúttól és a hortobágyi úgynevezett régi sóút vonalán a Nyugati-főcsatornához vezet, ahol a gáton északi irányban folytatódik a 108-as vasútvonalig (Debrecen-Füzesabony). Annak déli oldalán éri el Hortobágy-Halastó vasútállomást.
    ​​Fontos, hogy a Cívis Komplex Kft. közben egy Hortobágy-Balmazújváros bicikliutat tervez 14,2 millió forintért. Ez a már említett vasútállomástól Hortobágy községig halad, majd a 33-as főút északi oldalán, a település végét elérve északra fordul a 108-as vasútvonalhoz. Így éri el Hortobágy-Kónyát, azután pedig Balmazújvárost, ahol csatlakozik a város meglévő kerékpárút-hálózatához. A Hortobágy-Balmazújváros szakasz építési engedélye 2020. januárban várható.
  • A Debrecen-Hortobágy szakaszról tudható hogy a cívisvárostól a Látóképi-tóig terjedő vonal már rendelkezik építési engedéllyel. Egy 2017-es kormányhatározat több más hasonló fejlesztéssel együtt a teljes Debrecen-Hortobágy szakaszt (53 kilométeren) a 2018-ban megvalósítandó projektek közé sorolta. Majd tavaly a teljes program kivitelezését egy évvel későbbre halasztották. Ennek szellemében az építkezésnek minimum haladnia kellene, mégsem történik semmi. Azaz annyi, hogy a tervezés már zajlik, legalábbis Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos egy szeptember nyilatkozata szerint. A szakembereknek nem lehet könnyű dolga, hiszen a tavaly nyáron bejelentett BMW-beruházás  jól érzékelhetően megváltoztatja az érintett terület közúti és vasúti viszonyait. Így bizonyos szakaszon 2x2 sávosra bővül a 33-as főút, több kilométernyi új vasúti pálya épül a 108-as vonalon, s ezek mellett is lehetnek a kerékpárút nyomvonalát befolyásoló hatások.

Ratalics László

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés