A szajoli halálvonat 31 ember életét követelte

1994. december 2-án a magyar vasút történetének egyik legsúlyosabb és az egész országot megrázó balesete történt. Délután 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó, Nyíregyháza-Budapest Nyugati pályaudvar között közlekedő 603-as számú gyorsvonat második kocsija. A kocsik körülbelül 110 km/órás sebességgel egymásba, az állomás épületébe, valamint egy lakóházba rohantak. A baleset következtében a helyszínen, kórházba szállítást követően, illetve a kórházi ápolás alatt összesen harmincegyen haltak meg. Ötvenegyen könnyebb vagy súlyosabb sérülést szenvedtek.

Ma már tudjuk: a balesetet egyértelműen emberi mulasztás okozta.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a vonat érkezése előtt tizenöt perccel az első vágányon szabálytalan tolatást végeztek. A váltókezelő korábban már átállította a váltót a második vágányra, melyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia, ám a szabálytalan szerelvény a kerekeivel átállította a váltót (ezt nevezik váltófelvágásnak), így az visszaállítódott az első vágány irányába. Erről a körülményről a forgalomirányítás nem tudott, a tolatást végzők pedig nem ellenőrizték a váltók állását a felvágást követően. Ez vezetett oda, hogy az egyenes haladásnál engedélyezett 110 km/órás sebességgel érkező vonat ráfutott a váltóra, de az legfeljebb 40 km/órás sebességgel lett volna járható kitérő irányban. A nyolc kocsiból az első a mozdonyon maradt, a többi azonban kisiklott.

Por, vér és segélykiáltás

A kisiklott vonat először egy lakóépületet tarolt le, majd felsővezeték-oszlopokat kidöntve az állomás váróterem felőli, sarki részét semmisítette meg. A harmadik kocsi felfordult, és az a vagon, amely a lakóházat romba döntötte, a törmelék alatt teljesen megsemmisült. A helyszínre szinte azonnal megérkeztek a mentők, a tűzoltók, a polgári védelmisek, a rendőrök, akik közös erővel elkezdték a mentést. A részt vevők később azt nyilatkozták, szinte nem is tudták, mit csináltak, a sötétben és a mínusz 10 fokos decemberi hidegben csak egy cél hajtotta őket: segíteni a túlélőknek. A halottakat egy közeli katonai objektumba vitték, a sérülteket a szolnoki, a törökszentmiklósi, a karcagi, a mezőtúri és a ceglédi kórházakba szállították. Kárándi Béla nyugalmazott alezredest, baleseti helyszínelőt is Szajolba rendelték. Egy korábbi riportban azt mondta, az áldozatok többnyire 18-22 éves fiatalok voltak, akiknek az arcát az üvegszilánkok összeszabdalták. Neki és csapatának az volt a dolga, hogy az elhunytakat olyan állapotba hozzák, hogy felismerhetők legyenek az azonosításnál. Sminkkészletet és púdert használtak. Mint elmesélte, szavakkal leírhatatlan érzés volt, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja, átölelte és perceken át zokogott. Több túlélő a vagonok alá szorult, belső vérzést szenvedett, vagy elfagytak a végtagjai.

Rengeteg helyi érkezett az állomásra, sokan bámészkodtak, míg le nem zárták a környéket. Az egyik közelben lakó szemtanú visszaemlékezése szerint éppen tévéztek, amikor hirtelen mintha megmozdult volna a föld, majd az ablakon kinézve meztelen, rongyos, véres embereket láttak szaladni az úton. Jöttek a mentők, tűzoltók, az állomáson minden egymás hegyén-hátán volt, az épületek lerombolva. Egy másik emlékező szerint a porfelhőbe burkolt, ledőlt állomás úgy nézett ki, mintha lebombázták volna. Este 10 órára, a baleset után 5 órával huszonegy halottat találtak a romok alatt, és hatvannál is több sebesültet láttak el vagy szállítottak el a mentők. A mentést nehezítette, hogy nem tudták megközelíteni a kisiklott szerelvényt a leszakadt vezetékek miatt.

A pápa részvétét fejezte ki

Az 1994. december 3-i Új Néplap című napilapban leírták, a baleset estéjén közel százan álltak sorba a Véradóállomáson, hogy a megsérült betegek vérellátása folyamatosan biztosítva legyen. A tragédia helyszínén a vezetőkön kívül megjelent Kuncze Gábor belügyminiszter és Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is, aki nem zárta ki, hogy a tragédiát emberi mulasztás okozta. A helyi sajtó közölte: áldozatok után másnap délig kutattak, mert akkorra kiderült, a romok alatt már nincs senki.

Szombat délutánra a baleset pontos okát is meg tudták állapítani, ami miatt három MÁV-dolgozó ellen indult eljárás halálos tömegszerencsétlenséget okozó, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A 24 éves, törökszentmiklósi Sz. Ferenc váltókezelőt, a 42 éves, szolnoki F. István tolatásvezetőt és a 26 éves, örményesi I. Ferenc tolatásvezetőt gyanúsították.

A MÁV ötmillió forintot osztott szét a károsult családok között, a hat családot, mely a letarolt lakóházban lakott pedig a szolnoki önkormányzat és a honvédség segítségével elhelyezték Szolnokon, valamint a MÁV 250 ezer forint gyorssegélyt biztosított nekik. Az anyagi kár megközelítőleg 250 millió forint, állapították meg december 5-én. A hatalmas összefogást jelképezte az is, hogy a győri vasútállomás dolgozói egyhavi fizetésük egy százalékát felajánlották az áldozatok családtagjai és a sérültek megsegítésére. Rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, volt, aki pénzt, más konyhai felszerelést vagy ruhát adományozott.

A tragédia után pár nappal Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár táviratot küldött Seregély István egri érseknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének, melyben azt írta: II. János Pál pápa fájdalommal értesült a szajoli vasúti szerencsétlenségről, és mély részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. A pápa szentmiséjében imádkozott az elhunytak lelki üdvéért, a gyászolók részére pedig kérte az örök életbe vetett hit vigaszát, s szeretettel küldi mindnyájukra apostoli áldását.

Bűnös, bűnös, bűnös

A büntetőperben 1995 májusában első fokon eljárt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság az ügy mindhárom vádlottját bűnösnek találta vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése vétségében. Az elsőrendű vádlottat, Sz. Ferenc váltókezelőt öt és fél év fogházbüntetésre ítélték, és mellékbüntetésként ötévi foglalkozástól eltiltással sújtották. A másodrendű 
vádlott, F. István tolatásvezető két év, míg Illyés Ferenc kocsirendező, harmadrendű vádlott másfél év fogházbüntetést kapott.

Az ügyész az elsőrendű vádlott esetében elfogadta a büntetést, a másod- és harmadrendű vádlottnál súlyosbítást indítványozott. Sz. Ferenc védője enyhítésért fellebbezett, míg F. István és I. Ferenc védői egyaránt felmentést, illetve enyhítést kértek.

1996. február 28-án a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a szajoli katasztrófa ügyében kimondott elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett. A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és az anyagi veszteséget szenvedetteknek – összesen 96 esetben – fizetett kártérítést. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.

1996. június 29-én avatták fel az áldozatok emlékét őrző emlékművet a vasútállomáson, ahol minden év december másodikán közös megemlékezést tartanak. Az emlékmű betonból kialakított része az égbolt egy letört darabját, a 32 áttörés az elhunytak lehullott csillagzatát jelképezi.

Fogarasi Renáta