Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Harmincnyolc éves debreceni férfiak haltak meg a Kassai úton

| 2019. 11. 12. | 14:31:00
Idén szeptember végéig 632 baleset történt a megyében 862 sérülttel.
Harmincnyolc éves debreceni férfiak haltak meg a Kassai úton
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két 38 éves debreceni férfi ült azon a motoron, amely a halálba száguldott november 9-én a Kassai úton, a 4-es főút debreceni bevezető szakaszán. 

Az RTL Klub szerint a motor legalább 160 kilométeres sebességgel karambolozott a lakott területen, ahol 50 kilométeres sebesség a megengedett. Az RTL a motor sebességjelző mutatója alapján jutott erre a következtetésre. Ugyan a pontos adatra vonatkozóan csak az igazságügyi műszaki szakértő véleménye lehet mérvadó, annyi azért a helyszíni információk alapján nyugodtan leszögezhető, hogy a motor vezetője jelentősen nagyobb sebességgel haladt a szabályosnál. Erre utalhat az, hogy a 4-es főúton Debrecen-Apafa felől érkezve egy enyhe jobbkanyarban sem tudta a motort a saját forgalmi sávjában tartani. Miként az is, hogy a jármű, miután érintőlegesen nekiütközött egy Debrecen-Apafa felé tartó személyautó jobb első részének (kitörve a helyéről annak kerekét), egy kerítésnek is nekicsapódott, majd körülbelül húsz métert sodródva vágódott egy fedett buszmegállónak. Nagyon nagy sebességre utalhatnak az elhunytak sérülései, továbbá az is, hogy a 210 kilométeres végsebességű Hyosung GT650-es darabjaira törött a baleset során.

Személysérüléses balesetek száma Debrecenben az elmúlt 60 napban  Forrás: ORFK

A rendőrség adatai szerint 2019. szeptember végéig 632 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt Hajdú-Bihar megyében. Tizenhatan* vesztették életüket és összesen 862-en sérültek meg.

Személysérüléses balesetek száma Hajdú-Biharban az elmúlt 60 napban  Forrás: ORFK

A számsorok szerint az idei év első 9 hónapjában a 632 baleset 7 százalékát (44) okozhatták motorosok és segédmotorosok. E tekintetben a sorrend: személyautó-vezetők (396), kerékpárosok (101), teherautó-vezetők (59), segédmotor-vezetők (25), gyalogosok (21), motorosok (19), egyéb járművek vezetői (8), buszvezetők (3).

RaL

[Beillesztett cikk: Négy halott 72 óra alatt. A rendőrség figyelmeztet!]

 

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
A Zalaegerszeg kikapott otthon.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés