Elaludt a volán mögött, balesetet okozott a 42-es főúton
| 2019. 10. 09. | 12:27:00
A berettyóújfalui rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

Egy külföldi férfi közlekedett gépkocsijával szeptember 4-én 9 óra körül a 42-es számú főúton Berettyóújfalu felől Mezőpeterd irányába. A sofőr a főút 43. kilométerszelvényéhez érve elaludt vezetés közben, és autójával áttért a szemközti forgalmi sávba, majd árokba hajtott, ahol több fának is nekiütközött.
A balesetben a 26 éves sofőr és női utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért. Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.
További híreink

Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.

Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.

Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.

Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.

Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.

Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.

Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
A férfit zavarta, hogy hangosan játszanak a háza közelében.

Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.

Tűz egy debreceni szalonban
Feszítővágóval jutottak be az ingatlanba.

Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.

Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.

Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.

Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Olvasta már?

Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.

Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.

Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.

Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom

Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.

Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.

Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.

Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.















