Debreceniek, akik nagyon vágynak a rendre
Badár Gyöngyivel és Pacz Margittal beszélgettünk. Mindketten a városért aggódó, tenni akaró, pártpolitikától mentes debreceniek, akik korosztálytól függetlenül egy egyesületben találták meg helyüket.
Badár Gyöngyi bölcsődés beszoktatásról érkezik a beszélgetésre, kislánya most kezdi az „intézményesülést”, ami a fiatal anyukát láthatóan érzékenyen érinti. Mint mondja, Zoé születése óta szinte anyaburokban él, úgyhogy szinte felüdülés egy kicsit közügyekkel foglalkoznia. A 26 éves Gyöngyi kiugrott matematikus: alapdiplomája megszerzése után nem a szakmájában helyezkedett el, nem is érezte a magáénak, ám az élet gyorsan kijelölte az új útját: hajdúnánási párjával gyermeket vállaltak, azóta főállású édesanya. Mint mondja, ő maga itt nevelkedett, a gyermeke is itt fog, nem is tudná elképzelni az életét Debrecenen kívül, és mivel nyitott lakókörnyezete, a Dobozi utca és környékének problémáira, a Civil Fórum Debrecen Egyesület színeiben a 4-es számú választókerület képviselőjelöltjeként indult a helyhatósági választásokon. – A Fényes udvar és környéke sok szempontból terhelt terület. Ugyan látva látszik, hogy elkezdtek foglalkozni a városrésszel: megújult a piac, az orvosi rendelők, épül a játszótér, még mindig óriási a kontraszt ezen a területen belül.
Kiemelte, a Bocskai iskola háta mögött, a víztorony által határolt területen nincs közvilágítás, a zegzugos helyek, a garázssorok vonzzák a hajléktalanokat, ráadásul a környéken sok a kocsma, nem kell messzire menni a sötét alakokért, mi több: a szomszédos kiserdőn még fényes nappal se szívesen tolná át a babakocsit. Tapasztalata szerint hasonló panasszal vannak a Karácsony György és a Boka Károly utca lakói is: köztéri kamerákat, több helyi programot, jobb minőségű utakat szeretnének, a veszélyes fák és a szemét eltávolítását, általános probléma továbbá a Rakovszky utca túlterheltsége. Badár Gyöngyi szerint csúcsidőben tömegközlekedéssel szinte lehetetlen itt közlekedni, hiszen ilyenkor egyszerűen megáll az élet. – 12 évig szertornáztam, megtanultam küzdeni és kitartani magamért, éppen ezért azt gondolom, másokért is tudnék. Az érdekképviseletnek egyébiránt a fiatalok által frissülnie kell: ez lehet a jövő eredményeinek záloga. Noha még nekem is el kell hinnem, hogy itt vagyok, teljesen civilként biztonsággal mondhatom: sok jó, értelmes, rendes ember él Debrecenben, akikkel meg lehet teremteni a további fejlődés lehetőségét.
Pacz Margit Békés megyében született, gyerekként járt először Debrecenben, amikor az egyetem lenyűgöző előcsarnokában kijelentette, ő bizony ide fog járni. Így is lett. Bár a testvérei után őt is útépítőnek szánták, az ilyen irányú végzettséget meg is szerezte a középiskolában, Debrecenben már – kedvére - tanítónak tanult. A Petőfi iskolában hosszú éveket töltött: ma is szeretettel emlékszik egykori tanítványaira, akikkel ápolja a kapcsolatot. Mivel azonban lányát egyedül vállalta, a pedagógusi pályát felcserélte a biztosítóra. Mint mondja, szerencsére, hiszen így maga oszthatja be az idejét, két fiúunokája nagy örömére. Margit 1992 óta, azaz 27 éve lakik ugyanazon a belvárosi helyen, a Bajcsy-Zsilinszky utcán, az úgynevezett Aranybika-tömbben. – Nagyon boldogok voltunk, amikor ide költöztünk: csend volt, nyugalom, közel a főtér, a számos kikapcsolódási lehetőség a színháztól a moziig. 2012-től pezsdült fel a borzalom, de olyannyira, hogy a lányomék akkor el is költöztek. A dohányzók utcára szorulásával általánossá vált az ordítozás, az újabbnál újabb szórakozóhelyek megjelenésével a hajnalig bömbölő zene – ezen a környéken, főként hétvégén, lehetetlen pihenni. A rendőrséggel szinte már baráti a viszonyunk, bár a hatáskörük természetesen korlátozott. A korábbi városvezetés azonban léphetett volna, de a panaszainkra azt a választ kaptuk, hogy költözzünk el. Pedig ha itt egyszer valaki rendet csinálna, véget érne az áldatlan állapot. Folyamatos a küzdelem a hajléktalanokkal: egyszerűen beköltöznek a függőfolyosók alá, ezzel párhuzamosan pedig rengeteg a szemét. Van, hogy ahhoz rendőrt kell hívni, hogy este be tudjuk csukni a társasház kapuját, mert nem lehet kitessékelni az idegeneket. S ha már idegenek: alapvető probléma, hogy a környékbeli társasházak lakóinak 40 százaléka külföldi albérlő, azaz valódi lakóközösség már nincs. A régi lakók enerváltak, kiábrándultak ahhoz, hogy érdemben cselekedjenek a közért. De menjünk tovább: a Civil Fórum Debrecen Egyesület színeiben az általam képviselendő 11-es választókerületben nincs játszótér. Utcahosszakat lehet úgy sétálni, hogy ne találkozzunk szemétgyűjtővel. Pedig Debrecen egy szép, szerethető, élhető város. Nem volt könnyű megszokni a falusi lét után, de nagyon megszerettem és erős a kötődésem hozzá, így hát nagyon vágyom a rendre.
Pacz Margit rávilágított, amint a régi, belvárosi, udvaros házak nagy kapui kinyílnak, bent sok helyen fertővel szembesülünk: hegyekben áll a szemét, de még békás tó is van…
Mindketten hangsúlyozták: városszerte égető igény a bárki számára igénybe vehető, rendszeresen takarított illemhelyek létesítése, ugyanis még egy bankban sem lehet mosdóba menni, pedig gyakran hosszú a várakozási idő. Amíg nincs illemhely, elkerülhetetlen, hogy az emberek kapualjakban és az említett zegzugos helyeken végezzék el a dolgukat.
