Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új lemeze dalait hozza Debrecenbe Lovasi András

| 2019. 09. 05. | 10:49:00
Tűzijáték délben.
Új lemeze dalait hozza Debrecenbe Lovasi András
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 23 évig létező Kispál és a Borz frontembere 2001-ben jelentette meg első szólólemezét (Bandi a hegyről), a folytatásra 18 évet kellett várni. A második album (Tűzijáték délben) végre megjelent, most pedig a debreceni közönség élőben is hallhatja a minden eddiginél személyesebb dalokat szeptember 6-án a Víztoronykertben.

A kifejezetten személyes hangvételű albumot mind a szakma, mind a közönség remekül fogadta, idén pedig néhány hazai városba el is látogat a főszereplő néhány zenész kíséretében, hogy bemutassa a dalokat a színpadon is. A koncert gerincét ugyan a friss szerzemények teszik majd ki, de néhány Kispál és a Borz és Kiscsillag dal is felcsendül majd, ahogyan egy-két feldolgozás is. Egy valóban színes repertoárt láthat és hallhat majd a nagyerdei közönség. Külön jó hír, hogy a koncert után dedikáltatásra is lesz lehetőség, ráadásul minden belépővel 800 forint kedvezmény jár majd az Egyszerű Igazságok Boltjában, vagyis Lovasi András webshopjának helyszíni, fizikális változatában.

A koncert Facebook-eseménye ITT  

Jegyek a Campus online rendszerében 2 500 forint
Helyszíni jegyár: 3 000 forint

További híreink
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Vízvezeték-csomópontot építenek.
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
A debreceni tiszás a MAZSIHISZ-nak ajánlja fel a pénzt.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárréti gasztronómia és hagyományőrző csoportok találkozása a fesztiválon.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Szeretettel várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
A városban úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szorítani is kellett.
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Mád Wine Challenge: bor, túra, kaland.
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Cívis Talent – Rocksuli Tehetségkutató: most mutasd meg!
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Bárki részt vehet az önsegítő csoportok gyűlésein.
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Helyi termelők kínálják áruikat.
Hirdetés
Gombát vettek le a boltok polcairól
Gombát vettek le a boltok polcairól
Mikrobiológiai okok miatt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Téglás új szintre lépett
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.
Támogatott tartalom
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Hirdetés