Hirdetés
Százak nyertek 50 ezer forintot az önkormányzat pályázatán
| 2019. 09. 17. | 18:32:00
Tizennyolc település fiataljai előtt nyílt esély.

Kétszázkilencvenöt középiskolás diák és egyetemi hallgató részesült 50 ezer forintos ösztöndíjban a megyei önkormányzat közreműködésével – tájékoztatott szeptember 17-én ez utóbbi szervezet. A pénzösszeg elnyeréséhez több kritériumnak (életkor, lakhely, tanulmány átlag stb.) kellett megfelelni, ugyanakkor a fő hangsúly a fiatalok helyben tartásán volt.
A nyertes pályázókkal a megyei önkormányzat képviselői megkötötték az ösztöndíj-szerződéseket, a dokumentumokat a napokban írtak alá Hajdúhadházon, Nyíradonyban és Komádiban.
További híreink

Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.

Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Baleset: késnek a vonatok a debreceni vonalon
Zajlik a helyszínelés.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.

Gombát vettek le a boltok polcairól
Mikrobiológiai okok miatt.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Mokaszin, a visszatérő klasszikus
Miért ez a szezon legnépszerűbb férfi lábbelije?

Amikor a régi könyveknek történetük van
Miért jók a használt könyvek?

Az e-rollerek többségének továbbra sincs biztosítása
Növekszik az általuk okozott balesetek száma.

Szennyvízből főztek sört
Az ivóvíznél is tisztább lett az újrahasznosított víz.
Hirdetés

Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Hirdetés
Olvasta már?

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.

Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.

Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.

Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés
























