Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így utazhat ingyen Debrecenben

| 2019. 09. 11. | 17:22:00
Programokkal várnak az autómentes napon a II. János Pál pápa téren.
Így utazhat ingyen Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Miként az elmúlt években negszokhatták, ezúttal is csatlakozik a debreceni önkormányzat és a DKV Zrt. a Nemzetközi Mobilitási Hét jegyében rendezett autómentes naphoz. így, aki szeptember 18-án (szerda) és/vagy 22-én (vasárnap) felmutatja az érvényes forgalmi engedélyét a közlekedési társaság jáművein a sofőrnek, az akár két gyermekkel is ingyenesen utazhat aznap.

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója a társaság szeptember 11-i sajtótájékoztatóján elmondta: Európában mintegy 2500 településen rendeznek olyan programsorozatot, mely célja az elektromobilitás, a kerékpározás, a gyaloglás, azaz egy élhetőbb város népszerűsítése.

Ide kapcsolódik, hogy például a 2-es villamos forgalomba állása óta évi 30 tonnával kevesebb káros anyag jut a levegőbe Debrecenben. – Idén minden eddiginél több helyi cég, szervezet csatlakozott a programsorozathoz, így például a Közlekedéstudományi Intézet egy kisebbeknek kialakított közlekedési tesztpályával érkezik – tette hozzá.. 

[Beillesztett cikk: Nagyszabású változások előtt a debreceni közösségi közlekedés ]

Nagy Annamária, a közlekedési társaság marketingvezetője közölte, idei szlogenjük, „Közösségi közlekedésért a zöld környezetért!”. Statisztikáik alapján manapság kétszáz autóban utazó személyre 177 gépkocsi jut, vagyis nagyon sokan egyedül ülnek volán mögé. Márpedig nagyjából ennyi embert két szóló busz, másfél csuklós vagy akár egyetlen CAF villamos elszállítana.

Kiemelte, az óvodákat, az általános és a középiskolákat helyi közlekedési programok szervezésére buzdították, az eseményekről készített fotókat pedig lájkverseny keretében osztják meg a DKV Facebook-oldalán. A legtöbb lájkot gyűjtő osztály vagy csoport ajándékutalványban részesül, míg a legmagasabb számot elérni intézmény diákjaiért különjáratot küldenek a szeptember 22-i esemény kapcsán.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesülettel karöltve szerveznek úgynevezett eljutási versenyt is, mely lényege, hogy autóval, motorral, kerékpárral kell eljutni a Nagyállomástól az Aquaticumig, kiderül, melyik járművel sikerül elérni a legjobb időt (a biciklis csak kerékpárúton mehet). 

Az európai autómentes napot 1998 óta rendezik minden évben szeptember 22-én. Célja, hogy felhívják a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti, városképi problémákra, a fenntartható közlekedés előnyeire, így a kerékpáros, a gyalogos és ma már egyre inkább az elektromos meghajtású közlekedés fejlesztésének szükségességére. Az autómentes naphoz szorosan kapcsolódik az európai mobilitási hét rendezvénysorozata, amelyet 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg. 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Az Egyetem sugárútra vonultak a tűzoltók.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Elmaradnak a vetítések az Apolló moziban
Elmaradnak a vetítések az Apolló moziban
A debreceni filmszínház gépházi rendszere elromlott.
Ismét beindult a habbal oltó a Semcorpnál
Ismét beindult a habbal oltó a Semcorpnál
Most úgy tűnik, téves riasztás történt a debreceni gyárban.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Így védekezik Debrecen a hőség ellen!
Így védekezik Debrecen a hőség ellen!
Kiemelten fontos, hogy senki ne induljon el víz nélkül otthonról - hívják fel a figyelmet.
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Három évre szóló szerződést írt alá Debrecenben.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Hirdetés
Hirdetés
Már Ausztriában a debreceniek
Már Ausztriában a debreceniek
Elkezdődött az edzőtábor.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Az Egyetem sugárútra vonultak a tűzoltók.
Hidegfront hoz enyhülést
Hidegfront hoz enyhülést
A hét közepén érkezik.
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Gazdaság
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságról beszél
A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Járműjavítóban épül meg az új Közlekedési Múzeum
A miniszter szerint indokolatlan volt a beruházás Debrecenbe történő áthelyezésének terve.
Hőség: home office az államigazgatásban
Azt kérik, 18 és 21 óra között ne használjuk a légkondicionálót.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.