Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A zseniális születésnapos beveszi Debrecent

| 2019. 09. 17. | 10:26:00
Talán új otthonra is lelnek a zenészek.
A zseniális születésnapos beveszi Debrecent
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Beethoven-szimfóniákkal indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada szeptember 17-én, a zeneszerző-óriás életműve az egész szezont meghatározza, miután 2020-ban lesz születésének 250. évfordulója – jelentette be a debreceni filharmonikusok igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Somogyi-Tóth Dániel hozzátette, hogy a jubileumhoz Debrecen hivatásos komolyzenei együttesei is csatlakoznak: az évad során hallható lesz a klasszikus mester összes szimfóniája. A bérletes hangversenyek alkalmával azonban számos más klasszikus, romantikus és kortárs remekmű is felcsendül. Mozart, Rossini, Liszt Ferenc, Ravel, Gershwin kompozícióit a Kodály Kórus és Kodály Filharmonikusok mellett olyan kiváló művészek tolmácsolják, mint Kelemen Barnabás, Várjon Dénes, Szabadi Vilmos, Alexandru Agache.

Az igazgató, művészeti vezető bejelentette: vezető karmesterként visszatér az együtteshez Kollár Imre, aki 1994-től 12 éven át volt a zenekar vezető karmestere. Ezzel összefüggésben Somogyi-Tóth Dániel hozzátette: a zenekar helyzete megszilárdult, eljött az építkezés ideje. A bérek rendezésével megszűnt az elvándorlás, számos új zenész is érkezett az együtteshez.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a Kodály Filharmónia több mint 800 millió forintból gazdálkodik évente, miután a kormány rendezte a hazai zenekarok helyzetét. A működési költség 60 százalékát kormányzati, 40 százalékát önkormányzati forrásból fedezik.

Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy az új önkormányzati ciklusban felépül a filharmonikusoknak otthont adó új zenei központ és koncertterem Debrecenben. Ugyanakkor a "mély zenei hagyományok továbbéltetéseként" a nemzetközi Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny mellett 2021-től hasonló színvonalú nemzetközi hangszeres zenei találkozó megrendezését tervezik - jegyezte meg.

Szabó Sipos Máté, a Kodály Kórus vezető karnagya kiemelte: a kórus a cappella sorozatában mutatják be a Tangót Susanna Moncayo argentin tangóénekes közreműködésével szeptemberben.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
Tárkányi Zsolt szeretné, ha a debreceni közgyűlés levenné napirendről a javaslatot.
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
A debreceni tűzoltók áramtalanítottak.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Országos felmérést készítettek a debreceni kutatók.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Debrecen kulcsáról is szavaznak
Debrecen kulcsáról is szavaznak
A kiemelkedő események, évfordulók alkalmából adományozható városi díszoklevél mellé járna.
A Mi Hazánk nem kér a „politikai cirkuszból”
A Mi Hazánk nem kér a „politikai cirkuszból”
A debreceni képviselő szerint tiszteletben kell tartani a 2024-es választás eredményét.
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.
Egyetlen hajdú-bihari járásközpontban nyert a Fidesz
Egyetlen hajdú-bihari járásközpontban nyert a Fidesz
Debrecen, Berettyóújfalu és Hajdúszoboszló bizonyult a „legtiszásabbnak”.
Hirdetés
Hirdetés
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Újabb hidegfront várható Hajdú-Biharban.
Hirdetés
Hirdetés
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Gazdaság
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Közalkalmazotti otthontámogatás: könnyítettek a szabályokon
Arról is döntöttek, hogy továbbra sem kell reklámadót fizetni.
Jóval kevesebben dolgoznak, mint tavaly
A munkanélküliségi ráta 4,5 százalék.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Hirdetés