Debreceni közlekedés: mi lesz a déli és a keleti városrészben?

Több kereszteződés átalakítása várható Debrecen keleti és déli városrészében is, a beruházások egy része belátható időn belül, egy része a 2020-as évek elején valósul meg.
A már ismerteken túl Papp László polgármester nemrég három új elképzelésről is szót ejtett. A polgármester a debreceni közlekedés átszabásának második hulláma kapcsán beszélt a Vámospércsi út - Budai Nagy Antal utca - Faraktár utca - Hétvezér utca csomópontjáról, amelyik a „legneuralgikusabb” debreceni kereszteződések között említhető, hiszen a forgalom csúcsidőkben minden irányból jelentősebb a keresztmetszetnél (a Vámospércs út és Létai út megújult kereszteződését már átadták, a javulás érezhető).

A beavatkozás itt rendkívül költségesnek tűnik, ugyanis Papp László közlése szerint – bár ez igazából majd a tervezőasztalon dől el – egy magasfeszültségű vezeték kiváltása is szóba kerülhet. A Vámospércsi út belterületi szakaszának kétszer két sávossá bővítése a következő 10 év programjának a része (a Zsuzsi pályájához nem nyúlnak), miként az is, hogy az említett csomópontban a 48-as út vonalán 3-3 sávban lehessen közlekedni a jelenlegi 2-2 helyett. A Budai Nagy Antal és a Hétvezér utcákon a fejlesztéssel 1-1 önálló jobbra kanyarodó sávot hoznának létre, de közvetlenül balra fordulni továbbra sem lehetne ezekről az utcákról. A beruházást állami forrásból bonyolítja majd a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.
[Beillesztett cikk: Alakulgat a Böszörményi út alternatívája és a zöldhullám]
Ahogyan a Hajnal utca - Szent Anna utca - Vágóhíd utca - Wesselényi utca csomópontjában végrehajtott sávbővítést is. A Vágóhíd utcáról érkezők sokat bosszankodnak, hiszen ebből az irányból olyan erős a forgalom, hogy a járműsor csúcsidőben a felüljáró túlsó végéig ér. Egyelőre egy jobbra kanyarodó sávval enyhítenének a problémán, amihez egy lámpaoszlopot is el kell majd takarítani az útból.

Egyszerűbb a helyzet a Mikepércsi út és a Leiningen utca „telezöld” kereszteződésében, ahol szintén egy új, jobbra kanyarodó sávval gyorsítják majd a belváros irányába tartó forgalmat. A három beruházás közül ez tűnik a legegyszerűbbnek.

Hol lámpákkal, hol körforgalommal
A felsoroltakon kívül is zajlanak közlekedési fejlesztések „délen” és „keleten”. A Cívishíren beszámoltunk arról, hogy az önkormányzat – beruházóként – júniusban kiírta a kivitelezi közbeszerzést a Budai Ézsaiás – Galamb - Vécsey - Szabó Kálmán utcák kereszteződésének átépítésére, körforgalom a geometriai adottságok miatt nem építhető. Ha minden jól megy, a jövő év első felére elkészülhet a fokozott óvatosságot megkövetelő csomópont átalakítása.
Még balesetveszélyesebb kereszteződés alakulhat át teljesen, ha majd elkezdődik a munka a 47-es főút hosszúpályi leágazásánál. Ott ötágú körforgalom épül egy, a déli ipari parkhoz futó bekötőúttal.
RaL






























