Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2020-ban lámpákat kap a legutálatosabb debreceni kereszteződés

| 2019. 07. 17. | 17:39:00
A Bem téren pedig több új forgalmi sáv épül.
2020-ban lámpákat kap a legutálatosabb debreceni kereszteződés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni főpályaudvar megépítésének elhalasztásával a Hadházi út – Nyíl utca csomópont ügye is kérdésessé vált, hiszen a kereszteződés átépítése az intermodális központtal együtt a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. beruházása volt. Papp László polgármester idén januárban a debreceni közgyűlésen kifejezte, hogy ragaszkodik a két projekt szétválasztásához, majd a Cívishírnek adott interjújában úgy fogalmazott, „2020-ra mindenképpen eredményt szeretnének látni”, mert a kereszteződés átalakítása tovább nem húzható (még azt is kilátásba helyezte, hogy az önkormányzat saját forrásból állja a negyedmilliárdos cehhet). A városvezető szándéka érthető volt, hiszen a főpályaudvar legalább a 2020-as évek derekáig csak látványterveken létezik majd, miközben az ígért debreceni zöldhullámnak mind az említett, mind a Bem téri csomópont szerves része.

[Beillesztett cikk: Debreceni egyirányúsítás: mit szól a polgármester?]

A debreceni közlekedés átalakításának újabb hullámáról szóló július 17-i sajtótájékoztatón aztán e két csomópontról is szó esett. Papp László közlése szerint ősszel kiírhatják a közbeszerzést a kivitelezésre (egy jobbra kanyarodó sáv híján minden engedély megvan, a kiviteli tervekkel együtt), tavasszal pedig ténylegesen megindulhat a munka, amely 2020 második felében be is fejeződhet.

S hogy miként változik majd meg a közlekedés?

Így alakul majd át a Hadházi út – Nyíl utca csomópontja

A Hadházi út – Nyíl utca kereszteződése jelzőlámpás csomóponttá alakul. Igaz, hogy régebben, több ciklussal korábban körforgalommá kívánták fejleszteni, de egy lakossági beadványra született bírósági határozat tiltja ezt. Így a Hadházi út irányából lámpa szabályozza majd a jobbra és a balra kanyarodást, míg a Bem tér irányából szintén lesz lámpa a Nyíl utcai gyalogátkelő előtt.  

A Bem térnél található forgalmas kereszteződés áteresztő képességét új sávokkal növelik

A Füredi út és Bem tér csomópontjában, mint látható, új sávokat is építenek. Így gyorsabb lehet jobbra kanyarodni a Péterfiáról a Nyíl utcára egy külön jobbra sávon (a gyalogosoknak járdasziget készül). További jobbra kanyarodó sáv épül a Nyíl utca felől a Simonyi útra fordulóknak, miként a Simonyiról a Füredi útra letérőknek szintén plusz sávot csinálnak a mai állapothoz képest.

A Böszörményi útról és az Árpád tértől a Balmazújvárosi útig tartó zöldhullámról itt olvashat.

RaL

További híreink
Hároméves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet
Hároméves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet
Az élénkülés leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt érezhető.
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
Nemcsak a babának, hanem az anyának is jó.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óriási tűz Derecskén: 1200 bála van veszélyben
Óriási tűz Derecskén: 1200 bála van veszélyben
A Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.
Hirdetés
Hirdetés
Mutatjuk a Hatoslottó nyerőszámait
Mutatjuk a Hatoslottó nyerőszámait
Ön hány számot talált el?
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hároméves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet
Az élénkülés leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt érezhető.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Támogatott tartalom
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Érettségizetteknek felkészítő tehetségprogram indul.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Hirdetés
Hirdetés