civishir.hu
2019.01.18. 18:10
Nem kötötték meg a szerződést a legjobb ajánlatot tevő céggel!
Összeomlóban a debreceni főpályaudvar-beruházás: a január 18-i Közbeszerzési Értesítő szerint a projektet bonyolító Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. „az ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható körülmény folytán” képtelenné vált a vállalkozási szerződés megkötésére. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába tette a legversenyképesebb, nettó 35 milliárd forintos ajánlatot a kivitelezésre a Hunép Universal Építőipari Zrt., nem szerződnek vele a grandiózus, még el sem kezdődött, máris sok csatározást megélt beruházásra. Elég megemlíteni a főpályaudvar költségének az évtized derekán tervezetthez képesti elszállását, majd Kósa Lajos, Lázár János és Papp László a Cívishíren összegyűjtött nyilatkozatait.
A 36 hónapos kivitelezési idővel tervezett debreceni intermodális központ kapcsán a Cívishír tavaly novemberben megírta: a Hunép mellett a budapesti Strabag (38 milliárdos ajánlat) és a lábatlani székhelyű DS Konzorcium (40 milliárdos vállalás) versenyzett a munkáért. A legjobb ajánlatot a debreceni cég tette; a NIF akkor arról tájékoztatta portálunkat, hogy a szerződés megkötésére az összegezés kiküldésétől számított 60 nap áll rendelkezésre. A kivitelezés, a szükséges forrás biztosítása esetén pedig a tervek szerint 2019 második negyedévében kezdődhet meg.
![]() | Megvan, mikor kezdődhet a debreceni főpályaudvar építése!Elhárult a szerződéskötés előtti utolsó akadály, már „csak” a pénzt kell biztosítani a várva várt óriásberuházásra. |
A Cívishír természetesen érdeklődik a NIF-nél arról, hogy konkrétan mi is az a probléma, ami ismét megakasztja a főpályaudvar-projektet. Amint választ kapunk, közöljük. Egyébként elképzelhető, hogy financiális oka van a visszalépésnek, ugyanis a Közbeszerzési Értesítő szerint a beruházás becsült értékeként a NIF 32 milliárd forintot adott meg. Ami ugye 3 milliárddal alacsonyabb a Hunép ajánlatánál… (Közben a debreceni önkormányzat válaszából világosan kiderül: a közbeszerzési eljárást valóban ezért nyilvánították eredménytelennek.)
A projekt körüli bonyodalmak nem csak a Petőfi tér környékét érintik, hiszen a NIF – „csomagban” – a Hadházi út és a Nyíl utca csomópontjának átépítését is vállalta. Márpedig ez a beruházás a debreceni zöldhullám megvalósulásában is jelentőséggel bír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a forgalom addig nem gyorsul fel a célul kitűzött szintig, amíg a Bem téri lámpákat nem hangolják össze a többivel. Márpedig azt akkor teszik meg, mondta egy tavalyi kérdésünkre Papp László polgármester, amikor elkészül a Hadházi út és a Nyíl utca csomópontja. Vagyis a főpályaudvar-projekt "bedöglése" kétszeresen lehangoló hír.Frissítés: alig egy órával cikkünk megjelenése után Debrecen önkormányzata közleményt adott ki, amely gyakorlatilag alátámasztja a címben megfogalmazott félelmeinket. Mint írják, a kormány több más intermodális központ mellett a debreceni felülvizsgálatát is elrendelte, s
úgy döntöttek, az autóbusz- és vasúti pályaudvar fejlesztései áttervezés után, a 2020-ban kezdődő uniós fejlesztési ciklus elején valósulhatnak meg.
![]() | A kormány megálljt parancsolt a debreceni főpályaudvarnak!Felül kell vizsgálni a terveket – közölte az önkormányzat. |
A kormány a költségek megugrása mellett a személy- és áruszállítási igények változásával indokolja a halasztást. Szerintük a tervezett debreceni főpályaudvar kapacitásában lényegében nem tudná kiszolgálni az ipari-gazdasági fejlesztések miatt megnövekedett igényeket.
Ratalics László
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)