civishir.hu
2019.01.05. 17:33
Hatalmas volt az érdeklődés.
Január 5-én, vízkereszt ünnepének előnapján a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Szólj be a papnak! egyesület különleges beszélgetésre hívta az érdeklődőket Debrecen főterén.
A „Beszélgess az óriáskeréken! – Ég és Föld között – című esemény célja, hogy közvetlen és kötetlen találkozásokat hozzanak létre hét debreceni kereszt(y)én(y) felekezet képviselői és az egyházzal ritkán kapcsolatba kerülők közt.
Ebből az alkalomból Rómától a Kálvinista Rómáig bezárólag tíz településről érkeztek egyházi személyiségek Debrecenbe.
Jelen volt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája, Palánki Ferenc, a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye megyés püspöke és Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója.
A Kossuth téren található óriáskerék 35 kabinjában egyszerre zajló beszélgetéseken a részvétel ingyenes volt, mindössze regisztrálni kellett, összesen 150 fő jelentkezését tudták fogadni. Az érdeklődés óriási volt, a hatfős gondolákba a kiadó helyek pillanatok alatt elfogytak.
Nemcsak Debrecenből, hanem a környező megyékből is érkeztek résztvevők.
Veres János református lelkész elmondta, a különös utazás most nem kifejezetten hívőknek szól: sokkal inkább azoknak, akik nincsenek közeli kapcsolatban egyházi személyekkel. Kérdezni lehet őket vallásról, párkapcsolatról, vagy bármi másról. A kezdeményezéssel a fiatalokhoz is közelebb szeretnének kerülni, hiszen ők azok, akik nehezen lépik át a templom küszöbét.
A köszöntők során elhangzott: nem véletlen talán, hogy 35 gondola van a főtéren 45 méteres magasságban, ugyanis egy zsidó szokás szerint minden nép tagja között legalább 36, maximum 45 kiváló, jó ember létezik. Ez a párhuzam ebben az esetben létrejött.
Az óriáskerekezést követően a Régi Városháza udvarán, az Angyalligetben egy tea mellett az egyházatyák mondják el üzeneteiket 19 óráig.A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)