Debreceniek, akik többet járnak a San Siróba, mint a Nagyerdei Stadionba
Debrecenből immár megfizethető áron elérhető több nyugat-európiai metropolisz, ahol a topligák élcsapatai szórakoztatják a nagyérdeműt. Debreceni fiatalemberek évente gondolnak egy merészet, és kiugranak egy-egy itáliai szuperderbire. Idén a Milan-Juventus rangadón jártak.
A törzsközönség a Derék utcai Teázóban – vagy Kicsi Presszójában, ahogy tetszik – az olasz foci bűvöletében él, a srácok ugyanis gyerekfejjel akkor rúgták az Olasz Focisuliban a bőrt, amikor az itáliai klubfutball a fénykorát élte. A Barcelona vagy Real Madrid iránt rajongó mai tinédzserek talán nem is tudják, hogy a kilencvenes években szinte minden az olasz klubok dominanciájáról szólt Európában. Volt olyan évtized – jelesül az 1989 és a 1998 közötti esztendők -, amikor csak kétszer nem olasz csapat vívta a finálét a Bajnokok Ligájában. A legjobbak közül is kiemelkedett az AC Milan, amely ebben az időszakban háromszor nyert Bajnokok Ligáját, és olyan klasszisokat vonultatott fel, mint a Ruud Gullit, Marco Van Basten, Frank Rijkaard holland trió, vagy a játékával sokszor Maradonát idéző montenegrói, Dejan Savicevic, a horvát elegancia képviselője, Zvonimir Boban vagy Paolo Maldini, Roberto Donadoni, Demetrio Albertini, hogy taljánokat is említsünk, elvégre az olasz klubfoci múltját fényezzük.
Kovács Tibor ekkor fogadott „örök hűséget” a Rossoneriknek (vörös-feketék), és már nem először járt a legendás San Siróban!
Én 1983-ban születtem, tehát 11 éves voltam, amikor Savicevic vezérletével a Milan 4-0-ra kiütötte a Barcelonát az 1994-es Bajnokok Ligája-döntőben. Akkor szinte minden focista gyerek Milan-szurkoló lett, én pedig az is maradtam. Gyerekkorom óta dédelgetett álmom volt, hogy eljussak a San Siróba egy Milan-meccsre, ez pedig három éve vált valóra először. Sajnos egy szomorú apropója is volt az első útnak, egy családi tragédia miatt súlyos lelki válságba kerültem, amikor barátom, Fehér Norbert állt elő a segítő ötlettel, hogy kikapcsolódás gyanánt menjünk el egy Milan-meccsre. Először négyen utaztunk, másodszor és harmadszor már nagyobb társasággal.
Az utazó csapat a futballszeretet és az AC Milan iránti rajongás alapján áll össze, bár legutóbb egy „semleges”, illetve egy Juventus-drukker is befért a gárdába.
Így hígul a társaság, de nem baj, fő a barátság! – mondta viccesen Tibor, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy konkrétan milyen fáradozással és anyagi áldozattal nyer bebocsátást egy debreceni futballbarát a San Siróba, különösen egy olyan rangadóra, ahol egy gombostűt sem lehetne leejteni a lelátókon.
Az utazás repülővel aprópénz. Ha idejében lefoglalja az ember a jegyet, akkor tízezer forintból kijön oda-vissza. Nyilván nem lehet csak a meccs napjára időzíteni, vagy előtte, vagy utána marad az embernek két-három napja, de Olaszországban azt meglehetősen könnyű tartalmasan eltölteni. Mi is megismerkedtünk Milánó nevezetességeivel, illetve egyszer a Comói-tóhoz is elmentünk. Ezeknek a kirándulásoknak a szállással együtt már komolyabb anyagi vonzatai vannak, mint az utazásnak, de nem kell megijedni
– fogalmaz Kovács Tibor, aki szerint olcsó pizzával vagy makarónival is ki lehet bírni két-három napot, tehát nem kell a világ pénzét leszurkolni az olasz vendéglátásnak, bár kétségtelenül drágábban mérnek mindent, mint itthon.
A legfontosabb információ még hátravan! Egy teltházas Milan-Juventus derbire nem lehet egyszerű jegyet venni, gondolná az ember, és milyen igaza van!
A jegyüzérkedéssel foglalkozó internetes portálokon általában lehet venni jegyet a Milan-meccsekre, de nyilván jóval magasabb áron, mint ahogyan azt a klub kínálja. A Milan-honlapján érdemes próbálkozni! Először is regisztrálni kell, és kap az ember egy Rossoneri-kártyát. Ez a regisztráció után néhány nappal már meg is érkezik, ennek van egy kódja, azzal lehet a meccsekre jegyet igényelni. Csakhogy itt kezdődik a probléma! Egy olyan kiemelt mérkőzés, mint a Milan-Juve esetében elsőbbséget élveznek a törzsszurkolók, és csak azután jövünk mi. A Milan B-középbe szerettünk volna menni, esélyünk sem volt. Máshova, a második karéjban lett volna jegy, de 150 euróért, amit sokalltunk, így be kellett érnünk a 66 eurós jeggyel, amely a harmadik, legfelső karéjba szólt. A klub által megadott időpontban a számítógép előtt kell „ügyeletet teljesíteni”, két órán belül ugyanis minden jegy elkel.
– avatott be a jegyvásárlás rejtelmeibe Tibor, aki hozzátette, hogy a Juventus miatt volt ilyen drága a belépő, máskor ugyanide már 30 euró körül lehet belépőt venni.
Milyen a lombard metropolisz a magyar turista szemével? Milyen a miliő a meccs napján? Finom-e a milánói Milánóban? Mivel hangoltatok a nagy derbire? – csak úgy záporoztak a kérdéseink.
A metróhálózat Milánóban kiváló, tehát teljesen fölösleges autót bérelni. A stadion is megközelíthető metróval, olyannyira, hogy feljössz a metróból, már látod a stadiont. A meccs előtti és utáni órákat el lehet tölteni a belvárosban. Rengeteg a látnivaló már a belvárosban is. A dóm és környéke csodás, jobbnál jobb vendéglátóegységek csábítják a turistákat. Érdekes, hogy olyan finom pizzát és milánóit nem ettem, mint itthon. Egyébként ott nincs is olyan, hogy milánói. Csak bolognai van, de szerintem mi finomabbat főzünk abból is.
Milánó Olaszország legmodernebb városa. Elegáns, nyüzsgő város, fényes üzletekkel, forgataggal. A legkevésbé olaszos nagyváros, nem művészi, inkább egy üzletorientált metropolisz, Itália ipari központja, a divatvilág központja. Tombol a sportturizmus, a városnak két legendás csapata van: a hétszeres BL-győztes AC Milan mellett a hármszoros BL-győztes Inter is a város márkája.
Mi a meccs előtt három órával mentünk ki a stadionhoz, ahol akkor már pezsgő élet fogadott – folytatja Tibi. – Tele van a környék árusokkal, büfésekkel, relikviák ezreit, illetve pizzát és sört árulnak. Annyi csalódás éri a magyar szurkolót, hogy klasszikus kocsmát vagy pubot nem találni a San Siróban, de még öt kilométeres körzetben sem, így be kell érni sörrel és a jó magyar pálinkától fényévekre álló Sambucával, amit a büfékben árultak. Amikor azonban belépsz abba a csodálatos stadionban, már a látványtól extázisba kerülsz, azt nem lehet elmondani, szavakban kifejezni, azt át kell élni!
Olyan a biztonság, mint a Derék utcán, mondja, Tibi, aki már háromszor látott Milan-meccset a San Siróban, de agressziónak még a jelét sem tapasztalta.
Még Juventus-mezt is árultak, de láttam olyan párt, hogy a fiú Milan-, a lány pedig Juventus-mezben érkezett a meccsre. A két B-Közép természetesen egymást gúnyolja, de agresszió nincs.
Tibort az eredmény nem taglózta le, töretlenül bízik az AC Milanban. Vajon miért nem a Loki a szíve választottja? A DVSC gyenge és kicsi a Milanhoz képest, de miénk! – tettünk egy provokatív megjegyzést a beszélgetés végén a beszélgetőtársunknak.
Voltunk kint idén is a Nagyerdei Stadionban, jövőre is megyünk, de sajnos ott tartunk: ha felvetem, hogy menjünk Milánóba, akkor azonnal jelentkeznek nyolcan, de ha felmerül, hogy menjünk DVSC-meccsre, ketten maradunk Tökfilkóval, azaz Fehér Norbival. Apámmal régebben bérletesek voltunk, ma már ki sem tudnám ráncigálni egy meccsre. Miért van ez? Nem tudom. Az talán változtathat a helyzeten, hogy sok debreceni fiatal játszik most a csapatban, amit remélhetőleg hozzám hasonlóan sokan jó pontként könyvelnek el…
Cs. Bereczki Attila
[Beillesztett cikk: Debreceniek a világ közepén – a nap képei!]
