Hirdetés
Valami jó is történt végre a 4-esen!
| 2017. 10. 20. | 10:49:00
Ez lenne a minimum.

Hirdetés
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai október 19-én délután a 4-es számú főúton finn módszerrel ellenőrizték a járművezetőket. Az ellenőrzés kiterjedt az alkohol és egyéb vezetési képességre hátrányosan ható szert fogyasztott járművezetők kiszűrése.
A rendőrök 81 járművezetőt ellenőriztek, az alkoholszonda egyetlen esetben sem mutatott pozitív értéket.
Az akció célja volt az is, hogy a közúti közlekedésben résztvevők jogkövető magatartását formálják és tudatosítsák a sebességtúllépés veszélyességét. Az ellenőrzés során a rendőrök hét esetben tapasztaltak egyéb jogsértést, amelyek miatt a járművezetőkkel szemben helyszíni bírságot szabtak ki.
További híreink

Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.

14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.

Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.

Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.

Nosztalgiajáratok és történeti túrák Debrecenben
A DKV várja az érdeklődőket.

Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.

Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.

Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.

Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.

Útlezárások a debreceni Mihály-napi vásár miatt
Változik a forgalmi rend.

Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Olvasta már?

Ég az akácos Téglás és Újfehértó között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.

14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.

Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.

Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Gazdaság
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Támogatott tartalom

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés


























