Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni alpolgármester a Petőfi téren fektetne be

| 2016. 10. 19. | 16:08:00
A DKV-nál értekeztek a közlekedési szakemberek.
A debreceni alpolgármester a Petőfi téren fektetne be
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az idei évben hetedik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Közlekedési Napok című konferenciát Debrecenben. A konferencia a közlekedési szakterület országos szintű fóruma, ahol immár hagyományosan, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a közlekedési háttérintézmények, vállalatok, hatóságok, kutatóhelyek képviselői osztják meg ismereteiket, elvárásaikat, tapasztalataikat. Szerda délelőtt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. kihelyezett szekcióülésnek adott otthont. 

Több szakmai előadó mellett felszólalt Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója, aki a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP) debreceni projektjének tapasztalatait ismertette. A elektronikus jegy- és bérletrendrendszer bevezetése szorosan kapcsolódik a város Smart City koncepciójához, aminek célja  egy intelligens, innovatív, élhető, hatékony, okos, egészséges város megteremtése.

 Veres elmondta, hogy intelligens, működő és fenntartható megoldásokat szeretnének létrehozni a hazai közszolgáltatásban, aminek a NEJP is egy projektje.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlekedéspolitika, a közösségi közlekedés aktuális kérdéseit, a fejlesztési irányokat, kormányzati elképzeléseket és törekvéseket vázolta fel. Az államtitkát szólt a közlekedési ágazatot érintő innovatív technológia megoldások jelentőségéről, azok alkalmazásáról. Tasó szerint át kell gondolni a közösségi közlekedésben alkalmazott szociálpolitikai kedvezmények rendszerét is, hogy csakis az arra jogosultak kaphassák meg a mindannyiunk zsebét komolyan terhelő kedvezményeket.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a Petőfi tér átalakítását, a pályaudvar beruházását mutatta be előadásában.  Az új főpályaudvar a közösségi közlekedés valamennyi ágát integrálja, és a tervek szerint modern közlekedés szimbóluma lesz. A főpályaudvar előtti Petőfi tér zöldfelületű sétálóövezet lesz, a terület így ismét közvetlenül kapcsolódik a városközponthoz. Maga a tér új értelmet nyer ezzel a beruházással, a környéken lakó debreceniek, de az egész város életminősége javul a projekttel - így az alpolgármester, aki szerint mára a Petőfi tér is egy befektetésrevonzó városi terület lett.

 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Pálma: Boros József visszalép
Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
A férfit zavarta, hogy hangosan játszanak a háza közelében.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Tűz egy debreceni szalonban
Tűz egy debreceni szalonban
Feszítővágóval jutottak be az ingatlanba.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
Tárkányi Zsolt szeretné, ha a debreceni közgyűlés levenné napirendről a javaslatot.
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
A debreceni tűzoltók áramtalanítottak.
Hirdetés
Hirdetés
Megalakult a Fidesz frakciója is
Megalakult a Fidesz frakciója is
Az országos listáról bejutottak közül 25-en visszaléptek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megalakult a KDNP frakciója
Megalakult a KDNP frakciója
Ismerős nevek a listán.
Hirdetés
Hirdetés
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Két amerikai egyetemen is díszdoktorai közé választja.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.
Hirdetés