Hirdetés
Derecske is ünnepli a Nyugatot
| 2008. 12. 02. | 14:02:42
2008-ban van a Nyugat megalapításának 100. évfordulója, mely során több rendezvénysorozat indult. A Petőfi Irodalmi Múzeum által indított Nyugat 100 busz a legnépszerűbb, mely városról-városra halad.

A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. 1908. január 1 és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten. A folyóirat Babits Mihály halálával szűnt meg. Nagyhatású lap volt, annak ellenére, hogy alacsony (eleinte pár száz, később pár ezer) példányszámban jelent meg. Az eredeti kiadásból a teljes sorozat csak néhány helyen található meg, de 2000-től digitalizálva hozzáférhető mindenki számára.
Célja a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, így szembefordult a félfeudális ország epigonizmusba süllyedt irodalmával. A 19. század végi új stílusirányzatokat ugyanúgy segítette az érvényesülésben, mint a nyugati modern irodalom legfrissebb törekvéseit. Nem volt egységes világnézeti arculata, inkább a "közös ellenség" fogta egybe a lapot. Óriási ellenállásba ütközött konzervatív részről (nemzeti veszedelmet láttak benne), de neves képviselői meg tudták védeni, még az I. világháborút is túlélte.
Száz éves a Nyugat! Derecske december 2-án 18 óráig a városi könyvtárban programokkal várják az érdeklődőket, úgy mint utazó kiállítás a Nyugat folyóiratról a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. Megtekintése ingyenes. 17 órától felolvasó est a Nyugat nemzedékének műveiből.
További híreink

„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.

Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.

Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.

Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.

Baleset Szlovákiában: magyarok is lehettek a buszon
A sofőrt elvakíthatta a Nap.
Hirdetés
Olvasta már?

Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.

Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.

Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.

Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés






















