Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Képes üzenet a Future of Debrecennek
Vagy csak a szenzor romlott el?
„Úsztunk” a végtelen kékségben Debrecen és Lárnaka között
Repülés? Nincs azzal semmi probléma, hiszen ez a legbiztonságosabb közlekedési mód. +Fotók, videók
A 16 gyerekes családban élő fülöpi tini utolsó forintját is Tifani gyógyulására ajánlotta fel
A nagybeteg lány heteken belül elkezdheti a bécsi kúrát.
Nem ronthatja a látványt a titokzatos debreceni zenepavilon
A Debreceni Egyetemnél a közpark megújítására készülnek, de nyilvánosan még nem jöttek elő a részletekkel.
Most megy
Négy debreceni házba törtek be, kettőt fel is gyújtottak
A három férfi ügy a törvényszéken folytatódik.
Tehetségeit ünnepelte a Debreceni Egyetem iskolája
A tanulók különleges programokon keresztül mutatták be kreativitásukat.
Kezdődhet az esztári sportpálya fejlesztése
136 millió forintot fordítanak a beruházásra.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Több mint 50 új parkolót létesítenének Berettyóújfaluban
A Dózsa György utcai áruház előtti teret átépítenék.
Gázolás miatt késnek a vonatok a debreceni vonalon
Várhatóan 40-50 perces késéssel kell számolni.
Keresse a debreceni belváros rejtett, izgalmas kulturális tereit!
A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt sem igényel.
Visszatér a rali élmezőnye a Bükkbe
Négy év szünet után rendezik meg a Diósgyőr-ralit.
Eltűnt a debreceni Kurucz Márió
A 17 éves fiút eddig hiába kereste a rendőrség.
Zenés-sportos gyermeknapot tartanak a Liget téren
Délutáni családi program Debrecenben.
Diáktársait és tanárát is meg akarta ölni a másodikos gyerek
Úgy tudni, a székesfehérvári fiú halállistát írt.
Helyben járó
1,6 milliárd forint támogatást kap a Debreceni Egyetem
Azt is tudni, mire költik a pénzt.
Debreceni mélygarázsból és parkoló autóból is szivattyúzták a vizet
Kocsikra szakadt faág miatt is vonultak a tűzoltók.
Hatvannyolcmilliót költ az egyetem az egyik könyvtárának felújítására
Modern olvasótermet kapnak a debreceni hallgatók.
Ezrek jönnek Debrecenbe Európából, „halljuk már a harci dobokat”
Már csak 50 nap van hátra az Európai Egyetemi Játékokig!
Eldőlt, lesz-e polgármesterjelölti vita Debrecenben
Van, aki úgy érzi, két kapitány kötött csak matróz lehetne.
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
Motorosok lassíthatják a közlekedést Debrecenben
Felvonulást tartanak a városban.
Izgalmas programokkal készül a CATL a Debrecen Drive-ra
A vállalat munkatársai a Campus Fesztiválon és a Virágkarneválon is várják majd a szórakozni vágyókat.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Szezonnyitás Hajdúszoboszlón: félárú akció az Aquaparkban!
Nyitva 12 és 16 óra között.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.
Campus
A tanári pályát népszerűsítették Debrecenben
Úgy fogalmaztak, a jó pedagógusnak nyitottnak kell lennie a változásokra.
Közeleg az egyik legismertebb debreceni közpark megújítása
Zenepavilont is elhelyeznének a téren.
A Debreceni Egyetem számára ezek a legjobb gimnáziumok
A rangsor megmutatja, mely iskolákból vette fel a legtöbb hallgatót az intézmény 2023-ban.
Két év alatt újulhat meg a Debreceni Egyetem főépülete
Már keresik a kivitelezőt.
Jutalmazza a jó középiskolákat a Debreceni Egyetem
Három tevékenységre fordítható a pénz.
49 közgazdász hallgatót sikerült „beoltani” a pénzügyi szakma szeretetével
A következő félévben ismét meghirdetik a kurzust.
Gyermeknapot „termett” a kultúrpark és a Debreceni Egyetem kapcsolata
Koncerttel is várták a gyerekeket az állatkertben az egyetem családi napján.
Siófokon terjeszkedik a Debreceni Egyetem
A Balaton partján jön létre a felsőoktatási intézmény legújabb campusa.
Bűn és bűnhődés
Bűnös: négy év börtön a pénzt kérő és elfogadó doktornőnek
Az ítélet nem jogerős.
Halálos hajóbaleset Verőcénél: bűnügyi felügyeletben a cseh kapitány
Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a rendőrség.
Őket keresik! Közzétették a motorcsónakról eltűnt utasok fotóit
2024. május 18-án éjszaka történt a tragédia.
Minden, ami sport
Több sportfejlesztést is átadtak Balmazújvárosban
Cél, hogy minél többen sportoljanak.
Tóvizi Petra a Jeddi Mária-díjas
A debreceniek az idény legjobb játékosát ismerik el a díjjal.
Egy csatár nem elég; több agresszió, nagyobb sebesség kell - Blagojevic értékelt
A debreceniek vezetőedzője elmondta, miért lett csak ötödik a csapat.