Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

EU: egységes töltőket!

| 2021. 09. 23. | 16:42:00
Úton a jogalkotási eljárás. Az Apple ragaszkodik a saját szabványához.
EU: egységes töltőket!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fogyasztók és az elektromos hulladék felszámolása érdekében az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő szeptember 23-án. A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.

Ezen túlmenően az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. A döntés az Apple informatikai vállalatot érzékenyen fogja érinteni, hiszen a legnagyobb gyártók között szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt és még több környezetszennyezést okoz.

2020-ban mintegy 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az EU-ban. A fogyasztók évente 2,4 milliárd eurót költenek külön értékesített töltők beszerzésére, a fel nem használt töltők évente akár 11 ezer tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Miért maradnak le a vállalkozások a digitális versenyben?
Miért maradnak le a vállalkozások a digitális versenyben?
Sok vállalkozás még ma is ösztönszerűen, stratégia nélkül költ marketingre.
A sikerszériás webshopok titka: így csináld utánuk
A sikerszériás webshopok titka: így csináld utánuk
Bemutatjuk, mit csinálnak jól a profi webáruház tulajdonosok.
Elkezdődött az új WATCH-os projektek építése
Elkezdődött az új WATCH-os projektek építése
Színspirál, okosszemetes, földrengés-szimulátor, reakcióidő-asztal, okosított bicikli és intelligens terrárium.
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Folytatódik a nagysikerű WATCH az Agórában.
Megszűnik a Skype
Megszűnik a Skype
Már nem rúg labdába a többi kommuniációs platformmal.
iPhone 16e: akár 26 óra videólejátszás
iPhone 16e: akár 26 óra videólejátszás
Super Retina XDR-kijelző, 48 megapixeles Fusion kamera.
Egyre több okostelefont veszünk
Egyre több okostelefont veszünk
Csökkent az Apple és a Samsung piaci részesedése is.
Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont?
Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont?
Segítünk eligazodni, hogy melyik a legjobb podcast készítéshez vagy streameléshez.
Eltűnhet a vezetékes internet, mint a telefon
Eltűnhet a vezetékes internet, mint a telefon
Több uniós országban már csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők száma.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Hirdetés
Hirdetés
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Felborult egy autó a vasúti átjáróban.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés