Hirdetés
Idén is ellátogat a Mikulás a Debreceni Állatkertbe
| 2021. 12. 02. | 14:16:00
Csacsifogattal is el lehet majd jutni hozzá.

A Mikulás idén sem felejtette le listájáról az állatokat, hiszen december 5-én a Debreceni Állatkertbe is ellátogat, hogy finomságokkal kedveskedjen a lakóknak. Természetesen nem maradnak ki a vele való találkozás élményéből az intézmény látogatói sem, akiket a hétvégén 10 és 11 óra, illetve 13 és 14 óra között a főbejárattól induló ünnepi csacsifogat repít majd el a téli Nagyerdő varázslatos világába – olvasható a Nagyerdei Kultúrpark közleményében.
Az állatkert faháza már előző napra ünnepi díszbe öltözik, hogy másnap méltóképpen fogadhassa a
Mikulást, aki 11 és 13 óra között szeretettel vár majd kicsiket és nagyokat. A programokon való részvétel állatkerti belépővel díjmentes.
További híreink

Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.

Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.

Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.

Gombát vettek le a boltok polcairól
Mikrobiológiai okok miatt.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Mokaszin, a visszatérő klasszikus
Miért ez a szezon legnépszerűbb férfi lábbelije?

Amikor a régi könyveknek történetük van
Miért jók a használt könyvek?

Az e-rollerek többségének továbbra sincs biztosítása
Növekszik az általuk okozott balesetek száma.

Szennyvízből főztek sört
Az ivóvíznél is tisztább lett az újrahasznosított víz.

Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Hirdetés
Olvasta már?

Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.

Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.

Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.

Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés


























