Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hosszú megint nekiment az úszószövetségnek

| 2017. 06. 21. | 11:46:00
Azt mondja, túl ügyes, zavarja a többieket.
Hosszú megint nekiment az úszószövetségnek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyílt levelet tett közzé Facebook oldalán a háromszoros olimpiai bajnok úszó, amiben azt sérelmezi, hogy a nemzetközi szövetség, a FINA hogyan bánik az úszókkal - írja az atv.hu.

Hosszú szerint a FINA vezetői úgy vélik a „sportág amatőr, így ők is amatőrök”. Ezzel az úszó szerint a FINA vezetői magukról állítanak ki bizonyítványt, hiszen azt jelentik, hogy az évtizedek során ne sikerült profikat nevelniük.

Szerinte az is komoly baj, hogy csak akkor lehet elérni valamit a sportágban, ha a világ legjobbjai közé kerül, a FINA pedig úgy tudná vonzóbbá tenni az úszást, ha meghallgatná az úszókat.

A levélben azt is írja, hogy az új szabályokat ellene hozták, miszerint a Világkupa-sorozat állomásain összesen négy egyéni versenyszámban lehet csak indulni.

„Én vagyok az a diák, aki az összes tantárgyból kitűnő lett, önszorgalomból rajzszakkörre és énekkarra járt, hogy aztán közöljék vele, jövőre már nem rajzolhat és nem énekelhet, mert túl ügyes, és zavarja a többieket – pedig az igazság az, hogy csak a tanárnak nem tetszett a képem...” 

– írja az úszó.

Hosszú szerint a sportág és a versenyzők érdekei helyett kizárólag saját üzletei érdekeiket tartják szem előtt, miközben ugyanúgy akarják működtetni a sportágat 2017-ben, ahogy 1989-ben tették.

„Nem túlzás kijelenteni, hogy a FINA-ban káosz uralkodik. Átláthatatlan pénzügyek, ötletszerűen módosított szabályok, jövőkép nélküli vezetők” – áll a közleményben.  

„28 éves vagyok. Összesen 21 aranyérmet nyertem olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon, és biztos, hogy már többet úsztam, mint amennyit úszni fogok még életemben. Homokba dughatnám a fejem, elversenyezgethetnék szótlanul még egy kicsit, hogy aztán kényelmesen éljek életem végéig”

- írja.

Hozzátette: nem maga miatt írja a nyílt levelet, hanem a mostani fiatal úszókért, azokért, akik egyszer majd utánuk jönnek.

További híreink
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Debreceni a magyar sprintkirálynő
Debreceni a magyar sprintkirálynő
Senánszky Petra megvédte a bajnoki címét.
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a debreceniek
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a debreceniek
A DEAC-ot három versenyző képviselte.
Debreceni ezüst a soproni OB-n
Debreceni ezüst a soproni OB-n
Több debreceni úszóért szoríthattunk.
Film készült a legfittebb nőről, aki magyar
Film készült a legfittebb nőről, aki magyar
A funkcionális fitnesz világbajnoka.
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
A 2022-es müncheni Eb-n bronzérmet szerzett.
Debrecen Maraton: több ezren álltak rajthoz
Debrecen Maraton: több ezren álltak rajthoz
Molnár Ádám 2 óra 48 perc alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot.
A legidősebb magyar olimpiai bajnok 99 éves
A legidősebb magyar olimpiai bajnok 99 éves
1927. március 23-án született.
Kozák Luca: országos csúcs!
Kozák Luca: országos csúcs!
A debreceni sprinter a saját rekordját döntötte meg.
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
A nyíregyházi ász a torna legnagyobb meglepetését okozta.
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hunyady Emese versenyzőként olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes.
A debreceni dartsos úton az Alexandra Palace felé
A debreceni dartsos úton az Alexandra Palace felé
Az első akadályt sikeresen teljesítette.
Hirdetés
Hirdetés
Érettségizők, kezdődik!
Érettségizők, kezdődik!
Országszerte 148 ezer diák nagy napja érkezik el. Szurkolunk!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Hirdetés
Hirdetés
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Gazdaság
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés