DVSC-edző: A végsőkig küzdeni fogunk!

A DVSC szombaton 17.45 órától a bajnok Ferencváros otthonában szerepel. A találkozó tétje debreceni szempontból rendkívüli. A találkozóról Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője nyilatkozott.
– Először is gratulálok a Ferencvárosnak a bajnoki címhez, valamint az Európa Ligában való szerepléshez. A fővárosiak nagyon jó szezont zártak. Tisztában vagyunk az erejükkel és tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ugyanakkor, jogunk van reménykedni és hiszünk önmagunkban. Az elmúlt időszakban nem beszéltem a dobogóról, de két mérkőzéssel a vége előtt azt mondhatom, hogy a végsőkig küzdeni fogunk és ambiciózusak vagyunk. A sorsolást nézve talán nekünk a legnehezebb az utunk, de jogunk van reménykedni. Nem kételkedem a zöld-fehérek motiváltságában, hiszen valószínűleg a lehető legjobban szeretnék zárni a szezont hazai pályán, már csak a szurkolóik miatt is. Tiszteljük az ellenfelet és tisztában vagyunk az erejével, de ettől függetlenül harcolni fogunk
– mondta a Loki trénere klubja honlapjának.
Amint azt korábban megírtuk, a 2014 nyarán átadott új Fradi-stadionban eddig tizenegy alkalommal lépett pályára a Lokomotív, amely mindössze három döntetlent ért el, kilenc zakó melett.
Az NB I.állása
1 | FERENCVÁROS | 31 | 19 | 6 | 6 | 29 | 32 | 63 |
2 | KECSKEMÉT | 31 | 14 | 12 | 5 | 29 | 18 | 54 |
3 | PAKS | 31 | 14 | 6 | 11 | 54 | 2 | 48 |
4 | DVSC | 31 | 13 | 9 | 9 | 38 | 9 | 48 |
5 | PUSKÁS AFC | 31 | 12 | 11 | 8 | 41 | 3 | 47 |
6 | KISVÁRDA | 31 | 9 | 13 | 9 | 47 | -6 | 40 |
7 | ZTE | 31 | 10 | 8 | 13 | 39 | -3 | 38 |
8 | ÚJPEST | 31 | 10 | 8 | 13 | 53 | -14 | 38 |
9 | MEZŐKÖVESD | 31 | 9 | 9 | 13 | 41 | -5 | 36 |
10 | HONVÉD | 31 | 8 | 9 | 14 | 46 | -15 | 33 |
11 | FEHÉRVÁR | 31 | 7 | 10 | 14 | 43 | -8 | 31 |
12 | VASAS FC | 31 | 4 | 13 | 14 | 41 | -13 | 25 |
[Beillesztett cikk: A Ferencváros nem fekszik le a DVSC-nek]










































