Debrecen szégyene

Debrecenben három év után nem jött össze egy MOL Liga-idényhez szükséges pénz. Ne tessék futballista gázsikra és büdzsére gondolni, annak a töredéke is megfelelne!

Ha megszűnik egy csapat, a lokálpatrióta sportbarátban meghal valami.

Tudják, a jégkorong a leggyorsabb, legdinamikusabb csapatsport, a fejlett világban az egyik legnépszerűbb is, amiben nincs színészkedés, nincs alibizés, nincs üresjárat, csak teljes gőzerő van. Félpercenként frissülnek az ötösök, és beleadnak mindent, ami a csövön kifér. Az óriási iramban (hátrafelé is gyorsabb egy hokista a jégen, mint ahogy Cristiano Ronaldo sprintel) felértékelődött az összjáték, a kombinációs készség, amiről mindent elárul, hogy egyedül a jégkorongban jegyzik egyformán a gólt és a gólpasszt. Ilyen a hoki! Nem véletlenül került be azonnal a látványsportágak (TAO-jogosultak) közé.

A kormányban tehát kevesebb a hokiszűz, mint Debrecenben.

No persze nem direkt közpénzt kívánt a Debreceni Hokiklub MOL Ligás tagságának megmentése, a közpénz és a profi sport összeboronálása már épp elég támadási felületet adott a regnáló hatalomnak, hanem cselt, politikai furfangot, rábeszélést, finom zsarolást. Több eszköz van egy városvezetés kezében, és talán nem naivság feltételezni, hogy szót lehet érteni a közbeszerzéseken szépen gazdagodó gigavállalkozásokkal, csak akarni kell. A közügyért is.

Mondjuk a debreceni hoki ügyéért. A több mint kétszáz utánpótláskorú debreceni jégkorongozóért, akikről borítékolható, hogy felnőtt csapat híján motivációjukat veszítik, és az ügyesebbek az első hívó szóra költöznek Székesfehérvárra vagy Budapestre. Mindenki szégyene ez a városban.

Elsősorban a szupergazdagok szégyene, akiknek sokkal többet kellene tenniük a közösségért,

és ahogy korábban nem sorakoztak fel a Vadkakasok, a DKSE vagy a Factum látványos kínlódásakor, úgy nem állnak most a DHK mögött sem, de nem látjuk őket a DVSC mellett sem. A szégyen városvezetésé, mely az elmúlt három évben bőkezű támogatást adott, de most hagyja elvérezni a DHK-t. A szégyen a klubvezetésé is, mert még egy kormányhivatal-vezetővel a szurkolói gárdájában sem tudott elég pénzt összekalapolni, és szégyene ez a lokálpatrióta,hatalmas Kósa Lajosnak is, amiért éppen a kedvenc sportágában adja fel élvonalbeli tagságát a cívisváros. Végül, utolsó sorban a szégyen az újságíróké, mert sokkal többet kellett volna írnunk erről a fantasztikus sportágról, még annál is többet, mint amennyit a Cívishír egyébként ír.

Nincs mit szépíteni: a DHK visszalépése szégyen. Ez is Debrecen!

 Cs. Bereczki Attila