Itt vannak a számok! Egyesek rengeteget keresnek a magyar zenei életben
Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda közlése alapján 2018-ban összesen 1,796 milliárd forintot folyósítottak 7 589 magyar szerzőnek és jogörökösnek. A kifizetés alapja az a 46 456 felvétel, amelyek rádióban és tévében szólaltak meg - derül ki a Blikk írásából.
A kifizetések annak megfelelően alakulnak, hogy egy-egy alkotást hányszor játszanak le, ennek alapján
összesen 28 szerző kapott 12 millió forint feletti jogdíjat, 71-en pedig a 6-12 milliós sávban tanyáznak,
de az Artisjus neveket nem mondott. Következtetni persze lehet, mert a lejátszzási adatok nyilvánosak. A rádiókban sugárzott hazai felvételek közül az Odaút (Wellhello) és a Csodák (Freddie), valamint a Bolondod voltam (Rácz Gergő és Iv) szólt a legtöbbször 2017-ben.
Két nagy "öreg" sem panaszkodhat. Demjén Ferenc valamelyik dalát 2017-ben a rádiókban 21 823 alkalommal játszották le, a tévékben pedig 1381 alkalommal, ez összesen 23 204 elhangzás. Kovács Ákosnál 28 784 rádiós és 944 televíziós elhangzás gyűlt össze tavaly, ami annyi mint 29 728.