Budapest – Szanyi Tibor más témában tartott sajtótéjékoztatót, de megkérdezték tőle, hogy miért éppen a Népszava előfizetését teszik kötelezővé az új tagok számára.
A szocialista képviselő újságírói kérdésre válaszolva újból elmondta, a jövő év elején lehet arról döntés, hogy a pártba újonnan belépők egyben előfizessenek a Népszava című napilapra is. Mint fogalmazott, a Népszava élete és sorsa mindig is összefonódott a mindenkori magyar baloldal sorsával. Kiemelte, hogy azért nem például a Népszabadság előfizetésére kérik a tagokat, mert azon az újságon nem szerepel, hogy "szociáldemokrata napilap".
Szanyi Tibor szerint egyébként a kormány munkáját a bénultság és a zűrzavar jellemzi, mert elmondása szerint a Fidesz-KDNP-nek nincs valódi gazdaságpolitikája.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)