Rossz hatással van az alvásunkra a túl sok kék fény

A kék fényt kibocsátó eszközök használatának negatív egészségügyi hatásaira figyelmeztet a Magyar Alvás Szövetség. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta, a televízió és a különböző okoseszközök által kibocsátott mesterséges fény lassítja az alvási ciklust irányító hormon termelését. Minden a televízióval kezdődött az 50-es években, majd folytatódott a legutóbbi időkben az okostelefonokkal, tabletekkel és a számítógépekkel, amelyek alkalmazása mind befolyással bírnak az életmódunkra, így az életritmusunkat és a mindennapi tevékenységünkre, benne az alvásra is – fogalmazott G. Németh György. Az eszközök használatának mellőzése, főként az esti órákban azért is igényel komolyabb megfontolást – amellett, hogy az emberi agyat sem lehet így ráhangolni az elalvásra –, mert
olyan speciális, kék fényt bocsátanak ki, amelyek az alvást kifejezetten gátolják, miután lassítják a melatonin, vagyis az alvási ciklust irányító hormon termelését
– magyarázta a szakember. A problémára szolgáló „recept” egy úgynevezett „sárgásító” védőszűrő, amely a legtöbb készülékén beállítható, sőt, vannak olyan okoskészülékek, amelyek már önmagában automatikusan ezt elvégzik. G. Németh György arra is kitért, hogy a legfőbb gondot a kézbe eső eszközök jelentik, szemben a televíziókkal, amelyek legalább nem mellőzik a sárga fényt.















