Debrecen – A levitézlett Gyurcsány Ferenc is honlapján úgy nyilatkozott, hogy költözzenek el a cigányok onnan. Ez lenne a megoldás? Kérdem én, ha el is költöznek, ugyan hová?
Már akkor kételkedtem az államapparátus igazságosságában, amikor Orbán Viktor Pintér Sándort nevezte ki újból belügyminiszternek. Bántott a Pintér úr ellenzékben kifejtett tevékenysége, amikor is bizonyos biztonsági őröket képző kft-ket vezetett, állítólagos busás haszonnal. Hogy nem tűnt fel a Fidesz vezérkarának Pintér úr zsebtömő machinációja? Tény az, hogy most, amikor a gyöngyöspatai botrány országossá duzzadt, a tévé képernyőjén jól látható volt, hogy Pintér úrnak még a bajusza is remegett, amikor kifejtette államsoviniszta nézeteit. Szerinte súlyos szabálysértést kell kiróni azokra, akik egyenruhában masíroznak, dorongokkal fenyegetőznek és erélyesen fellépnek a cigánybűnözés ellen.
Hagyják csak a rendcsinálást az állam által finanszírozott rendőrség berkeiben. Az, hogy az állami mundér védelmében micsoda korrupciós botrányok kerekedtek az utóbbi időben, az Pintér Sándort nem érdekelte. Az sem, hogy Európa számos országában (Franciaország, Anglia, de még Dánia, Svédország is!) vannak polgári védelmi alakulatok, akár egyenruhát is viselve és segítik a bűnözés elleni, olykor reménytelennek tűnő harcot. A Jobbik sem az ujjából szopta a csendőrség gondolatát, hiszen volt Magyarország múltjában is csendőrség, de volt ám rend is tisztességesen, mert ha a csendőr odasózott, akkor körötte csend és néma tartomány volt.
Az is tény, hogy a bűnözők 80 százaléka cigány, és ezt a szigorú tényt nem lehet mismásolással, szép szavakkal és erélyt sugalló szófecsegéssel a szőnyeg alá söpörni. A Jobbiknak igaza van abban, hogy az egyre elharapódzó cigánybűnözésnek gátat kell vetni. Ezért szorgalmazzák a csendőrség felállítását, s azt már természetesnek vélem, hogy Tiszavasváriban, ahol jobbikos polgármester van hivatalban, fel is állították a helyi csendőrséget. Erre már Orbán Viktor is felhördült és, egy követ fújva Pintérrel, követeli az erélyesebb fellépést a nem rendőri egyenruhát viselők ellen.
Kissé furcsának vélem ezt a fideszes támadást a Jobbik ellen, de kezdettől fogva világos volt, hogy a Fidesz féltékeny a Jobbik népszerűségére, a Fidesz, a maga kétharmados többségével úgy véli, hogy nem osztozik jottányit sem az ugyanazt a követ fújó Jobbikkal. Félő, hogy ebben a patthelyzetes játszámában a Jobbik lesz a nyerő, mert a közvéleményt amúgyis módfelett izgatja a főleg vidéken, de még Budapesten is egyre nagyobb méreteket öltő cigánybűnözés. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, de az biztos, hogy a nagy hangon bejelentett roma stratégia sem nyújt megnyugtató megoldást azoknak, akik nap mint nap szenvednek a cigánybűnözők rémtettei miatt. Orbán Viktor beavatkozása mindenesetre még jobban felkavarja az indulatokat, s tegnap Hajdúhadház, ma Göngyöspata, s holnap ki tudja hol még robban az etnikai konfliktus. Legérdekesebbnek azt tartom, hogy önjelölt liberális roma polgárjogi harcosok arra buzdítják a gyöngyöspatai cigányokat, hogy költözzenek el a faluból. Mire a levitézlett Gyurcsány Ferenc is honlapján úgy nyilatkozott, hogy költözzenek el a cigányok onnan. Ez lenne a megoldás? Kérdem én, ha el is költöznek, ugyan hová? Ahová költöznének, egy-két hét múlva nem törne ki a bűnözés miatt újabb konfliktus? Mégiscsak furcsa, hogy kilencmillió magyar nem tud megbirkózni egy milliós tömegű, bűnözővel telített népséggel.
Hajdúhadházon Vona Gábor is megjelent és beszédet mondott. Megnyugtatta a zaklatott lelkületű cigányokat, hogy a Jobbik nem cigányellenes, hanem a bűnözés ellensége. Arról ő már nem tehet, hogy a bűnözök tekintélyes hányada éppen cigány.
Az unióban tisztet viselő magyar kormány kidolgozta ugyan a romastratégiát, de annak eredménye csak évek kitartó munkájával mérhető majd. Addig marad az állandó konfliktus tragikus helyzete, s aki erre megoldást talál, az legény a talpán, annyi bizonyos. Az is tény, hogy a mundér nem csak állami tulajdon, mert így könnyen soviniszta is lehet.
Bereczki Károly
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)