Székely Vágta: nyeregben az élni akarás

Csíkszentdomokoson jártam egy januári vasárnapon, még a 70-es évek derekán. Csodáltam a templomba menő székelyek szép viseletét és hökkenten láttam, hogy néhány férfi ünnepi fehér harisnyáján piros színű a zsínórozás. Később tudtam meg, hogy a piros színű zsinórt viselők a régi lófő székelyek leszármazottai (primipilusok a latin forrásokban). A fekete zsinór pedig a közszékelyek (pixidáriusok) népes hadát képviselte. Ők felváltva, gyalogosan vagy lovon teljesítettek szolgálatot. Tény, hogy a középkori forrásokban gyakran szerepeltek a székely lovasok, mint átütő hadi erőt képviselő sereg. Még az erőszakosan szerzett határőr ezredekben is volt huszárezred, háromszéki és csíki huszárokból toborozták tagjait. 1848-ban is ragyogó haditetteket vittek végbe, akkori egyenruhájuk is megkülönböztető volt, kacagányuk is szürke abaposztóból készült. A székely huszárszázadok hadi szabályzatát maga Gaáll Sándor, a legendás hagyományú huszárkapitány dolgozta ki.

Mindez azért jutott eszembe, mert a napokban rendezték meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Vágtát, immár hagyományos lovasbemutatót. Az sem volt véletlen, hogy ezen részt vettek a nemrégiben az ópusztaszeri Nyeregszemlére lóháton érkező csíkcsicsói székelyek is. Válasz ez a Székely Vágta a mostanság felerősödő székely autonómia igényére is, amit különben megfogalmaztak a tusnádi találkozón is. Ezen hagyományosan részt vett Orbán Viktor is és beszédében tért ki mind a magyar belpolitika égető kérdéseire, mind pedig a magyar-román viszony alakulására. Ezúttal nem jelent meg a tusnádi találkozón Traian Basescu elnök. Talán attól félt, hogy a székelyek felelősségre vonják a felelőtlen területrendezési román tervek miatt. Egy román kormányküldött csak feltűnt Tusnádon, de szavai elvesztek a székely autonómia követelésének kórusában.

Kikerülhetetlen probléma elé állítják a székelyek az RMDSZ konciliáns segédletével is regnáló román kormányzatot, ha területi átszervezést sürget az Európai Unió, akkor itt az ideje annak, hogy a székely autonómia a politika homlokterébe kerüljön. Csak egy kis történelmi példázat: 1601-ben Mihai havasalföldi vajda székely segédlettel tört be Erdélybe,s miután magyarellenes tevékenységet folytatott erdélyi fejedelemmé választása után, a székelyek elpártoltak tőle és Mihai el is veszett. Hogy miért támogatták a székelyek a román vajdát? Báthori Zsigmond „véres farsangja” 1596-97 telén lefejezte a székely vezetőket, azokat, akik szervezték a havasalföldi győztes hadjáratot. Máig fennmaradt a „fekete puskások” hőstette Giurgiu ostrománál. A „hálát” már történelemkönyvek garmadája jegyzi: Báthori véres hadjárata a székelyek ellen. Ezek után nem csoda, hogy az ígéretekben bővelkedő Mihai elkábította a székelyeket, s azok szabadságszeretete nem ismert határt, csatlakoztak hát ezrével Mihai zászlajához. Nem volt akkor még nemzetiségi tudat, s akkor még az erdélyi lakosságnak negyede sem volt román. Mihai valóban visszaadta a székelyek szabadságjogait, mire a felbátorodott székelyek lerombolták a Sepsiszentgyörgy melletti Várhegyen még János Zsigmond építette Székelybánja várat és Csíkszentdomkoson, a Naskalat nevű, népdalokban is szereplő határrészen elfogták és lefejezték Báthori András krakkói bíborost, akinek bűne csupán annyi volt, hogy a Báthori nevet viselte és ez a név ma sem szívesen látott vendég a székely tájakon.

A román politika akkor volt mindig sikeres, amikor a székelyek támogatták. Már, ugye, kivéve Trianont, amikor a székelyek is, akaratukon kívül, román iga alá kerültek. A Székely vágta annak a szívós élni akarásnak és a megmaradást biztosító székely akaratnak is emléket állít, amelynek köszönhető a mai Székelyföld viszonylag homogén magyarságának állapota. A Székely Vágta tehát hagyomány, aktuális politikai akarat, lovas ügyesség és turisztikai látványosság is egyben. Ebben is rejlik a székely autonómia igérete: turisztikai látványosság, gazdasági fellendülés és székely szorgalom a közösség, ez erdélyi magyarság közjavára.

Bereczki Károly