Poéngőzös gyalázat
A ciklus utolsó előtti közgyűlésén Kósa Lajos polgármester, kihasználva az utolsó előtti alkalmat, szokásához híven kiselőadással tarkított kioktatást tartott az ellenzéki pártok képviselőinek a kormánypártok kiváló személyzeti politikájáról, amikor valaki közbekiáltva megszakította az áhítatot, s emlékeztetett a részeg püspökladányi alpolgármester produkciójára.
Kósa Lajos tizenhat esztendős regnálása során sokszor tévedett, mondott vállalhatatlan sületlenségeket, sértett meg akarva-akaratlanul ellenfelet és barátot egyaránt; most azonban váratlanul elhagyta arány – és szépérzéke, huszonöt év politikai tapasztalata és ravaszsága, az alkalom nyújtotta keretek közötti játékszabályok ismerete és magáról elfeledkezve méltatlan párhuzamot vont az inkriminált ladányi jóember és a szinte napra pontosan öt éve halott Dr. Zentay István, egykori debreceni alpolgármester között. Fél másodperccel később a polgármester már igyekezett tompítani a verbális tahóságot, pedig a helyzetet mélyen súlyosbította, hogy Zentay egykori szocialista képviselőtársai egyhangúan kussoltak.
A történteket az egyik debreceni blogger megosztotta a Facebook-on, azóta a közösségi oldal szinte szétrobbant. Akit barátai csak Isi néven szólítottak, nemcsak közéleti ember volt, hanem elismert oktatóként is számon tartották a műszaki főiskolán. Alpolgármesterként nevéhez köthető az első új bevásárlóközpontok megtelepedése a városban, a Homokkerti felüljáró bővítése, vagy a Széchenyi-kerti új református templom építése, oktatóként pedig számtalan jegyzet, tudományos publikáció, előadás, konferencia megszervezése. Zentay köztudomásúlag társasági ember volt, imádta az összejöveteleket, és ilyenkor, igen, alkoholt is fogyasztott, és igen, nemegyszer került spicces, sőt, meglehetősen spicces állapotba is. Olyan méltatlan állapotban viszont senki sem látta őt, amint éppen sátorrúdba vagy bármibe kapaszkodik, esetleg már beszélni sem tud. Munkaidőben vagy hivatalos alkalmakkor sohasem, legalábbis nem jegyezte fel a mindenkin fogást kereső fideszes utókor. Ami túlzás nélkül legendássá tette őt, az leírhatatlan és azóta is pótolhatatlan harsány humora, kimeríthetetlen poén, vicc és anektodák tárháza, ami a társaság központjaként zseniális debattőrré tette őt a legfeszültebb helyzetben is.
Gyógyíthatatlan szocialista, a szó minden ízében megvesztegethetetlen, ugyanakkor politikai ellenfeleivel is órákat tudott eltölteni a lehető legjobb hangulatban. Élete jelentős részét egy tízemeletes panelben élte le, s bár életigenlését sokan irigyelték, mégsem instruált senkit, hogy olyat kérdezzen, amire pozitívan tud válaszolni. Ez a nagydarab ember – családjával együtt – egy Marutival járta be Görögországot. Tudja, polgármester Úr, a Maruti az egy egészen pici gépjármű, olyan, amilyet feltőkésített politikusaink talán még csak nem is láttak. Szórakozottságában egyszer azzal tette működésképtelenné a testületet, hogy az akkor használatos port mikrofon helyett a nyakkendőtűjébe beszélt. Képviselőként a szocialista padsor balszélén, a narancsos képviselőktől alig egy méterre üldögélt; s laptop még nem lévén, az unalmasabb közgyűlési percekben öblös hangjával néha átdörmögött valamit. A levezető polgármester illetve a sajtópáholyban ülők értetlenül figyeltük amint a teljes Fidesz-frakció fulladozik a röhögéstől. Nem kellett keresni melyik épületszárnyban tartja óráit, a halálosan unalmas vállalati gazdaságtan stúdiumot is telespékelte szakmai és személyes anekdotákkal és poénhegyekkel, a kiszűrődő rekeszizomzajból sejteni lehetett, hogy éppen merre tartózkodik. Hosszasan lehetne sorolni a nevéhez köthető történeteket, erre ez a felület is kevés lenne.
Tudja Polgármester Úr, az elmúlt tizenhat évben elvégzett tevékenységére sokan fognak emlékezni, megérdemelten: Ön kétségtelenül beírta magát a város történetébe. Ezúttal azonban iszonyatos, méreten felüli öngólt lőtt. Tudja, ebben a városban Zentay Isinek karizmája van. Ebben a városban neki talán még az Önt övezőnél is nagyobb, informális karizmája van. Igaztalan, gyalázatos mondataival, egy védekezni már képtelen emberrel szemben, lehet, hogy kollégák százait, diákok ezreit, barátok, ismerősök tízezreit fordította most maga ellen. A legkevesebb, hogy a nyilvánosság előtt követi meg a családot, s rajtuk keresztül mindenkit, akik Istvánkára még holtában is felfelé görbülő ajkakkal emlékeznek. Kósa úr, ha emlékezetessé kívánta tenni búcsúját, jelentjük, az fölöttébb szomorúra és szó szerint gyászosra sikeredett. Szedje össze magát, a mondatain idétlenül kuncogó frakciót pedig tényleg ideje volt szélnek ereszteni.
Szalmási Nimród
