Őszinte részvényünk

Ha szerencsétlen nyilatkozatokkal meg lehetne verni a szocialistákat, nem volna jó szocialistának lenni, még annyira sem, amennyire most. A gubancos kötélügy elől Amerikába menekült Mesterházy is kizökkent a ritmusból, amikor visszatérőben, a reptéren több százan várták, és nem a családtagok. Nem volt elég elviselni, hogy a monoki ex-polgármester is tisztelt miniszterelnök-jelölt társamnak szólította, és kifogásolta, hogy a Ferivel meg a Gordonnal karöltve lenyúlta az „összefogás” elnevezést, még szembesülnie kellett a paksi közjáték utózmányával, a nukleáris Józsa képviselő hiteltelen nyilatkozataival is.

És akkor most itt ez a Simon is. Fent említett szerencsétlenekből sokkal találkozhattunk az összerittyentett sajtótájékoztatón; elég, ha csak Karácsony Gergelyre gondolunk. Tudjuk, hogy neki és az általa képviselt PM-nek tényleg bonyolult lehet most a világ, hiszen még nem tértek egészen magukhoz az unikumos sokkból (identitásválság), amit az a rögvalóság okozhatott, hogy az áprilisig még hátralévő napjaikat Gyurcsány Ferenccel egy alakulatban kell letudniuk.

Tetszett még Molnár Csaba, a DK üv. alelnöke is, aki közölte, hogy „a tisztességes politikai döntés és a tisztességes politikai magatartás mintapéldája” a szocialista párt viselkedése…Vajha mire gondolhatott? Hogy elfogadták Simon lemondását? Tényleg, szép tőlük. De ugyanazzal a levegővel azt is világgá kürtölte, hogy Orbán Viktor viszont több százmillió forintos tulajdonosa és birtokosa, és az bizony nem jöhetett össze képviselői, pártelnöki, kormányfői fizetésből. Szerintünk se. Reméljük, a közgépes nyerges vontatók mozgásáról előkerül majd egyszer valamilyen logisztikai térkép.

A probléma csupán annyi, hogy az egy másik történet. A volt szocialista Simon Templar ügyében nem lehet azt mondani, hogy de a másik sokkal nagyobb tolvaj (pláne akkor nem, ha azt tudjuk felhozni egy szem bizonyítékként, hogy a vak is látja). Márpedig ha a simoni, több cikluson átívelő életpályamodell önmagában kerül az emésztőbe, arra csak azt tudja mondani az ember, hogy menjetek ti a francba. Az viszont pont nem fér ki a szánkon, hogy Simon Gábor menjen a francba. Azok menjenek, akik éveken keresztül vaknak álcázták magukat, és hagyták, hogy e fürkésző tekintetű, ám ambiciózus párttársuk halomra gyarapodjon és erről pofátlan vagyonnyilatkozatokon hazudjon brutálisat. A másikra mutogatás esetünkben nem politikai alternatíva. Főleg úgy nem, hogy rögtön ide tudjuk citálni a Tocsik, Hagyó, Hunvald, Wieszt ügyeket is.

Az például tetszetős lenne részükről, hogy igen, megtörtént a gyalázat, hogy rohadna meg az ügyészség, a Magyar Nemzet, és az ex-feleség, de mi most feltápászkodva, a nyilvánosság előtt átvilágítjuk magunkat, a titkárnőnket, még a háziebünket is, és páros lábbal rúgjuk hátba azt, akiről kiderül, hogy görbe utakon téblábol itt közöttünk. Ilyet viszont az Összefogás egyetlen eleme sem mondott.

Ötven nappal a választások előtt az egyszerű választópolgár számára az egész történetből az jön le, hogy immáron a Gyurcsány-értékelővel is súlyosbítva, az Orbán-kormányt leváltani szándékozó ellenzéki ajánlat a következő: sajnos köztünk is akadnak gazemberek, de becsszóra higgyék el, nem lopunk annyit, mint a jelenlegi kormánypártok még nagyobb gazemberei. S aki lebukik, azt rövid úton eltávolítjuk, kicsit pironkodunk, de mossuk kezeinket. Elég soványka ajánlat, sőt gyenge, vagy még annál is rosszabb. Érdeklődéssel várunk valami jobbat.

Szalmási Nimród