Két pogány között

Miközben európai hadszíntérre terelődött a Huntington által vizionált civilizációk egymásnak feszülése, némileg elterelték figyelmünket a szomszédban zajló forró hidegháborúról, ahol az EU, de még inkább az USA által hatalomba oktrojált ukrán vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy azt a maradék mosoly-félét is letörölje képünkről.

Egy kétnyelvű, ukrán és magyar nyelven tartott szoboravatást követően, az ungvári várban tartott sajtótájékoztatón Pavlo Klimkin kijevi külügyminiszter a sokakat érintő kettős állampolgárság ügyével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: hamarosan véget vetnek a kettős állampolgárság gyakorlatának, sőt büntetéssel kell számolniuk azoknak, akik ilyen minőségben lépik át az uniós határokat. Kárpátaljai hírportálok szerint azt hangsúlyozta: Ukrajna álláspontja világosan leszögezi, „nem lehet szó kettős állampolgárságról, pont”. Közben persze eldarálta a kötelező mantrát is a népek egykorvolt közép-európai közösségének visszaállításáról, elkötelezettségről, miegymásról.

Ez a kétarcúság tökéletesen jellemzi az ukrán (?) politika kettős játékát. Egyfelől teljes mellszélességgel kiállnak az EU-hoz való (öngyilkos) közeledés mellett, közben meg egyre konokabbul ragaszkodnak a kettős állampolgárság tiltásához. Tudjuk, persze, elsősorban nem a magyar útlevéltől félnek, hanem az ország területén élő sokmillió orosztól, de ez most miért is érdekeljen bennünket? Tavaly februárban, amikor gyanús körülmények között, talányos segédlettel elűzték Janukovics elnököt, hasonló eset történt: az új (?) hatalom első intézkedése a 2012-es kisebbségi nyelvtörvény eltörlése volt. A környező országok (köztük Magyarország) felhördülése azonban akkorára sikerült, hogy Turcsinov ideiglenes elnök végül is nem írta alá a döntést, így az nem lépett életbe.

A kettős játék és mérce miatt mi is kényes helyzetbe kerültünk: miközben az EU elvárja tőlünk, hogy ukrán-orosz konfliktusban álljunk ki az előbbiek mellett (miért is?), és támogassuk az oroszok elleni szankciókat (miért is?), a kárpátaljai magyarság védelme miatt érdekeink közelebb állnak az (Ukrajnában élő) oroszokéihoz, csesszék meg nagy jó uramék ott fönn Brüsszelben, de leginkább a Potomac folyó partján. Mert, hogy ne felejtsük már el azt se: két magyar katona is életét vesztette, és sokan csak úgy tudnak elmenekülni a behívók elől, hogy zsebükben a magyar útlevéllel átjönnek Magyarországra; márpedig mi semmiben leszünk partnerek, ami akár csak kismértékben is veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit. Lehet azon vitatkozni, hogy ki kezdte a konfliktust (jelentjük a zsoldban álló puccsisták; az ugye megvan, amikor a Majdanon McCain szenátor együtt ölelkezett a szent ukrán földet lengyelektől, oroszoktól és zsidóktól véglegesen megtisztítani óhajtó Oleh Tyahnibok pártelnökkel) nyugodtan lehet putyinozni, meg demokráciázni, de Kárpátaljáról nézve egész más az optika.

Amikor magyarok léte a tét, egyszerű a döntés – velük vagyunk, oszt jónapot.

Szalmási Nimród