Mi kerül a debreceni gyerekek karácsonyfája alá?
Persze mindaz, amit mi, szülők megveszünk. Mindenki próbál óvatosan puhatolózni, mire is vágyik csemetéje. Nyolc éves életkor felett ilyenkor hangzanak el az iPadet, iPhone-t, tabletet, X-boxot válaszok, amiktől minden valamire való szülő haja azonnal hullani kezd, egy időben azzal, hogy csendben elmormolja magában a hülye vagy te, gyermekem…kezdetű mondatot. Persze csak úgy, hogy a kiskorú ne hallja.
Apróbb korban nem elektromos kütyü a vágy tárgya, de ettől még nem kevésbé hajmeresztő: ugrálóvár, több tízezres bicikli, miegymás. Ezek szinte kivétel nélkül drága, átlagos család számára megfizethetetlen dolgok. Ne legyünk rosszhiszeműek, gyerekeink nem azért kérnek nagy értékű dolgokat, hogy minket az őrületbe, kétségbeesésbe kergessenek. Ezt a sajátjaimtól tanultam meg, ők nyugtatgatnak, amikor a kívánságokat hallva hangosan felsóhajtok, hogy az egy kicsit drága: úgysem nektek kell megvenni, a Jézuska hozza! – hangzik a hidegvérű válasz. Ja, így igen, innen nézve bármi belefér…
Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk magunkat megajándékozni. Ez úgy néz ki, hogy azt vesszük ajándékba, amire a gyereknek szüksége van. Ez nem más, mint bújtatott spórolás, az ajándék maga az összeg, amit ilyen formában megtakarítunk. Ebben az esetben a megajándékozott nem feltétlenül boldog, ezt jobb, ha tudatosítjuk magunkban. Persze nem mindig könnyű megoldani, hogy kigazdálkodjuk a vágyott ajándék árát, és arra is jusson, ami nélkülözhetetlen. De jó, ha megértjük, a kicsiknek a kesztyű, sál, sapka, harisnya nem ajándék, épp azért, mert ő is tudja: muszáj, hogy legyen, nem kell akarni, kívánni, vágyni rá. Egy gyereknek jó esetben ajándék egy könyv, de sokaknál már az is határeset, és csak játék jöhet szóba. Nem azért, mert a gyerek rossz, buta, vagy meg akarja nehezíteni a helyzetünket, hanem mert megkérdezték tőle, minek örülne, és ő gyerekből van: őszintén játékra vágyik.
Egy lelkileg éretlen 3-4 évesnek nem olyan könnyű lemondani. Igyekezzünk hát megérteni, ha értékrendünkkel/pénztárcánkkal nem kompatibilis a vágyott tárgy: neki éppen arra van szüksége, és próbáljunk úgy lavírozni az anyagi-esztétikai labirintusban, hogy a elveink se sérüljenek, győzzük pénztárcával, és a kicsik is örüljenek. Kerüljük a gagyi, ronda, öt percig tartó játékokat. Ha csak ki szeretnénk pipálni: tessék, megvan az autópálya, ezt akartad, de 600 forintért vettük a piacon, és 3 perc múlva kettétörik, az senkinek sem jó. Vagány anyukák készüljenek fel lelkileg, ha a 3 éves sminkkészletet vagy csillámos Barbie-t kér. Senki ne vizionálja azt, hogy kicsinyéből 10 év múlva üresfejű plázacica lesz; majd kinövi. Pacifista szülők se botránkozzanak meg, ha kisfiuk pisztolyt vagy boxkesztyűt szeretne, attól még nem Al-Kaida kiképzésre készül, bankrabló, de erőszakos asszonyverő se lesz belőle, reméljük.
Ha pedig nagyon elszállt a kívánság, próbáljuk beszélni valahogy a gyerekkel, ilyen ügyekben nemigen működő józan belátására számitva. Ha minden érvünket összeszedjük, és szeretettel elbeszélgetünk vele, talán megérti, ha valami nagyon nem neki való vagy más okból nem kaphatja meg. És ha ez sem működik, legrosszabb esetben jöhet a sapka, kesztyű, sál, esetleg egy szép könyv... Ha nem azt kapja a gyerek, amire szívből vágyik, talán mindegy is.
Szabó-Kovács Patrícia
