Debrecen – Nem figyelték még azt az AKSD-alkalmazottat (na jó, utcaseprőt), aki gyakran a főteret és környékét takarítja? (Czibere Anikó jegyzete)
Én minden alkalommal megcsodálom, elég gyakran futunk össze. Na nem azért, mert annyira daliás férfi, vagy mert olyan vonzó a kisugárzása, hanem a munkavégzése képeszt el. Eleinte kicsit még kuncogtam is rajta magamban (ma már nem tenném), aztán egyszer figyeltem és csak csodálom a hozzáállását. Halálos komolysággal szedi fel az utolsó papírfecnit, személyes sértésnek vesz minden cigicsikket, elszántan küzd az emberi bunkóság kézzelfogható bizonyítékai ellen. Komolyan mondom, ha 5 percig figyelem, elhiszem, hogy a város boldogsága rajta múlik. És tényleg...Döbbenet, ahogy belülről fakadó hivatástudattól vezérelve sepregeti a díszburkolatot, figyelgeti közben a Nagytemplomot.
Egy olyan országban, ahol nem a munkának van becsülete, hanem a harácsolásnak, ahol a politikusok élen járnak a simliskedésben, ahol az a cél, hogy a gázszerelő minél jobban lehúzza a kuncsaftot, ahol a boltos flegmán löki oda a visszajárót, ahol a húsboltban kézmosás nélkül mérik ki a húst a pénz elrakása után, ott egy ilyen ember igazi unikum. Ha még van olyan ember, aki nem azt latolgatja, hogy segéllyel vagy munkával keres-e többet, aki szán egy kedves mosolyt a vásárlónak, aki visszaköszön a boltba belépőnek, aki megköszöni a várakozásért a türelmet, aki elnézést kér a hibáért, akkor még nincs itt a világvége.
Az előbb említett férfiú méltó párja lehetne az a hölgy (és ő tényleg az, nem csak az udvariasság mondatja ezt velem), aki a Kenézy szemészetén intézi a betegfelvételt. Reggel fél 8-kor és délben is ugyanolyan kedvességgel kér türelmet, mosolyogva kínálja hellyel az időseket. Magától értetődő természetességgel néz utána mindennek, bájosan mondja el százkilencvenötödjére is, hogy majd név szerint fogják szólítani. Az embernek egyszerűen nincs szíve odamenni, és megkérdezni, hogy miért kell már 2 órája várnia.
Vagy említhetném azt a klinikai gyermekorvosnőt, aki az éjszaka közepén -láthatóan már teljesen kikészülve a kialvatlanságtól- nem sajnált 10 percet szánni arra, hogy elmondja a magukat betegre aggódó szülőknek, miért nem vészesek a gyerek tünetei . Mint ahogy a teljes rémületben síró gyerek megnyugtatására is szánt legalább 10 percet, részletesen, nyugodt mosollyal elmondva, mit fog vele csinálni. Nem , ez szerintem nem magától értetődő. Őket hívják úgy, hogy EMBER. Nem egyszerűen cask utcaseprő, asszisztens vagy orvos.
A sor tetszés szerint folytatható. Ez a különleges embertípus mindenütt megtalálható, csak figyelni kell őket. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a sajátjait.
Czibere AnIkó
czibere.aniko@civishir.hu
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)