Hirdetés

Idill a Szomszéd(ok)ban

Idill a Szomszéd(ok)ban

civishir.hu

2009.10.24. 07:42

Idill a Szomszéd(ok)ban

Debrecen – Néha nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek Vágásiék vagy Takácsék siránkozásán. Menthetetlenül elkap a nosztalgia a Szomszédokat látva. (Czibere Anikó jegyzete)

Hirdetés

Előre bocsátom, utálom a szappanoperákat. Fogalmam sincs, mi történik a Barátok köztben, A homok titkai anno pedig teljesen kimaradt. Amikor az egész ország a Szomszédokat várta, akkor még a szót sem ismertük, hogy szappanopera.
Mégis azt éreztük, helyettünk szólnak, odamondogatnak, az asztalra csapnak, ha kell. Ők is utálták a politikát, a politikusokat, ott láthattuk a magyar tévézés történetének legelső meleg fiúját (Oli úr rémlik?), sok szereplő egy életre beragadt a skatulyába.

Ma valahogy álnaivak, butuskák egy kicsit, de úgy vagyunk vele, mint a magyar naranccsal, kicsi is, savanyú is, de a miénk. Irigylem őket a problémáikért, lásd mikor lesz SAJÁT telefonvonalunk, vagy még ilyet, 3 ezer 200 forintba került egy hétvégi bevásárlás. Kutya úr (bocsánat, Hegyi úr) azon filozofál Sümeghyvel, mi is az az Európai Unió, és mi az a NATO- tagság. Még kollektívan felháborodnak azon, hogy megemelték a villany árát, vagy hogy a nyugdíj csak fél százalékkal emelkedett. Úristen, már 100 forint egy liter benzin, és az is országos probléma volt, hogy akkor most minden vásárláskor számlát kell adni. Akkor lett még csak ribillió, amikor bevezették a személyi jövedelemadót! Ami a Szomszédokban nem került szóba, az gyakorlatilag nem is létezett.

Irigylem őket, és az egész gazdagréti lakótelepet, mert volt egy Lenke nénijük, aki nem csak odalökte a kenyeret, hanem beszélgetett is, és volt Taki bácsijuk, aki nem veszekedett, nem kiabált, mégis mindenki meghallgatta és tévedhetetlen ösztönnel találta meg a becsületes és emberi megoldásokat. Abban az idilli világban mindig volt egy szomszéd, aki vigyázott a gyerekre, ha anya nem tudott érte menni időben. Ők még nem voltak belefásulva az örökös áremelésekbe és a hírekbe, még fel tudtak azon háborodni, hogy emelték a kenyér árát, vagy beszélgettek a választásokról. Ma hány panelben/társasházban lakó ismeri a szomszédját? Gábor Gábor már a „mocskos kapitalizmus” előfutára, vállalkozással, számlatömbbel, APEH-ellenőrzéssel. Mégsem utáltuk.
És emberiek voltak, problémákkal, megcsalással, félresiklott kapcsolatokkal. Nem tudtak úgy elmenni a szomszéd mellett, hogy ne segítsenek baj esetén. Jó nekik, hogy életük legnagyobb horrora egy áremelés, néha felpezsgett az élet egy kis betöréssel (persze a házban lakó rendőr a bűnözők után ment, és minden holmi meglett). Két dologban mindannyian azonosak voltak egy átlag magyarral: a család volt a mindenük és soha nem volt pénzük. Bár valamilyen rejtélyes módon csak eljutottak nyaralni mindig, a Balaton volt a csúcsok csúcsa. Nem nézték a tévénézőket hülyének ostoba intrikákkal, gyenge összeesküvésekkel, állandó lövöldözéssel és felbukkanó, elveszett gyerekekkel.
A felvétel néha egy kissé amatőr, belóg a mikrofon, a gyerekek a kamerába bámulnak, nem gond. Mindezt megértően vettük tudomásul, hiszen a hibát is a magunkénak éreztük. Tudtuk, hogy mese, de akartuk/akarjuk hinni, hogy a világ ilyen (is lehetne). 

         Czibere Anikó 

                                           czibere.aniko@civishir.hu

 

Szóljon hozzá!

Hirdetés